Préda Barna ifjú író-közgaz­dásszal találkozhattunk ismét, aki második kötetét mutatta be: Az én falum, Zalánpatak folytatásaként nemrég megjelent, Azok az évegcsűri legények – Zalán­pataki történetek címűt.

Már régebben is mesélték mások, hogy Zalánpatak kicsiny, eldugott falu az erdőségek hepe-hupás lankáin, ide még a kollektivizálás szele sem tette be a lábát. Amolyan gidres-gödrös makadámutak vezettek oda. Nehéz volt ott megélni a kétkezi munkásnak, de még a falu elöljárójának számító tanítóknak is. Sorsszerű tény, hogy amikor az ember, kisközösség magára marad, leleményesnek kell lennie, hogy fennmaradhasson.

A ma Zalánpataknak ismert települést régen Évegcsűrnek nevezték. János Zsigmond fejedelem Kálnoky Bálint őkegyelmének adományozta. Laktak itt már szászok, románok, csehek, magyarok. Üvegfúvó műhelyt alapított régen Kálnoky, ahol igen ügyes kezű emberek dolgoztak. „Azt mondják az öregek, itt olyan ügyesen formálták az üveget, hogy a brassói Fekete-templom ablaküvegeit is itt gyártották, de még a kolozsvári Szent Mihály-templomét is. Én nem tudom, így volt-e, de ha azt mondják az öregek, akkor biztos, így kellett lennie, mert ahogy a nótában is fújják, az öreg ember kincsesláda, benne van a falu tudománya.” Utóbbi években, amióta Kálnoky gróf hazatalált, fejlődött a falu élete, és viszi hírnevét – akár könyv által is – brit földre. Ennek a kicsiny falunak a lakói, noha úgymond elzártságban éltek, mindig feltalálták magukat – meséli a nyugalmazott Ráduly tanító házaspár.

A mesén túl a zalánpatakiak maguk is bizonyítottak, hiszen mindig magukkal hozzák Uzonba jókedvüket, székely humorukat. Oly szépen tudják a hegedű húrjait megszólaltatni, hogy az simogatja a hallgatóság lelkét. Kuriózum, ahogyan muzsikál a 90. évén is túllépő Préda Jenő  bácsi, aki zenekari prímás volt a faluban. Vendégeink meleg hangulatot varázsoltak a hallgatóság felé, így dalra fakadtunk a hegedűszó mellett.

Még sokszor visszavárjuk a zalánpatakiakat dalos jókedvükkel és egy-egy újabb könnyvvel.

Veres Ibolya, Uzon