Sajnos, már több alkalommal írtam azon nehézségekről, amelyekkel naponta szembesülünk a sürgősségi osztályon dolgozó orvosként, asszisztensként és kisegítő személyzetként.
Folyamatosan bírálnak, hogy miért írok, miért írom meg az igazságot. A betegek reklamálnak, hogy várniuk kell. Sokszor azért, mert újraélesztünk, súlyos sérülteket látunk el. Beperelnek, ha valaki meghal újraélesztés közben infarktusban, mert órákig kell várni az orvosos mentőre Brassóból. Kovászna megyének egy orvosa van a mentőn – Hargita megyének 17... Itt, a megyei kórházban vizsgáljuk a kézdivásárhelyi, kovásznai, baróti, bodzafordulói kórházak legsúlyosabb eseteit. Sokszor 4–5 mentő áll az udvaron. Délután és éjszaka is egy orvos dolgozik a sürgősségen, de 40–60 beteg mindig van. Sajnos, minden éjszakát nem tudunk lefedni, mert lehetetlen a nappali munka mellett 7–8 éjszakát elvállalni. Folyamatosan hozzák be a részegeket, akik nagyon sokszor még meg is üthetnek. Tehát az életünkre is törnek. Nemrégiben egy roma anyuka megdobott a papucsával. Folyamatos fertőzésveszélynek vagyunk kitéve: HIV, sárgaság, vírusok stb. kerülgetnek. Nagyon szomorú, de minden osztályon helyszűke van, az intenzív osztályon csak akkor lesz hely, ha valaki meghal. Azzal vádolnak, hogy megcseréljük a beteg gyógyszerét, és azért veszítjük el. Bocsánat, de ezért felelősséget vállalunk, nem szoktuk cserélgetni. Azzal fenyegetnek, hogy beperelnek, ha meghal valaki, és egy hajszálnyi hibát találnak. Sajnos, nem vesznek emberszámba sem, nemhogy orvosszámba.
Ide végtelen türelem kell. Meddig? Egyik kollégánk a munkahelyén kapott infarktust. De visszajött dolgozni, hogy segítsen az osztályon. Így is bírálják. A hírhedt fizetésemelés porhintés.
Csak az bíráljon, aki végignézi, mi történik egy vasárnapi vagy ünnepi éjszakán, s amikor 2–3 beteget elveszítünk. Szeretném, ha megértenék bár az orvosok, a kollégáink, hogy mi is emberek vagyunk, családunk van, férjek, feleségek, édesanyák vagyunk. Családunk minket is hazavár, és nem kiégett, lestrapált, félszeg anyát akar látni, hanem egy vidámat, mosolygósat, akire fel lehet nézni.
Elsősorban az emberbe kell befektetni, értékelni kell minket, amíg vagyunk. S ne feledjük: ritka, aki valamilyen panasszal nem kerül a sürgősségre!
Dr. Gáll Anna