Az 1989-ben kezdődött, 1990-ben folytatódott nagy létszámú tüntetések sorozata – amelyeket később elszórt kisebbek követtek – 2017 februárjában újraindult, és közel másfél évvel később, 2018. augusztus 10-én, 11-én és 12-én megint drámai fordulatot vett. A bukaresti Győzelem téren éjszakába nyúló előadásról már sok kritika született, de abban egyetértés van, hogy ezúttal nem győzött az „erő”, noha volt ott támadó és ellenálló is bőven.
A külföldön élő és dolgozó román hazafiak szabadságuk idejére szerveztek itthon egy megmozdulást, tiltakozást vagy éppenséggel lázadást a jelen időben regnáló kormány és a fenntartó kormánypárt ellen. A tüntetés nemzetközivé vált, mivel a részt vevő tízezrek a román zászlók mellett magukkal hozták az angol, olasz, amerikai, spanyol, portugál, svájci, francia és más lobogókat is; talán még magyar zászló is volt a sok között.
A hangorkán túlharsogta a főváros szokott zaját. A skandált szövegek már ismertek (Tolvajok, mondjatok le, Igazságot akarunk, nem korrupciót stb.), de azt hiszem, ezeket a címzettek nem hallották. A hazalátogatók pedig jöttek, láttak és vissza is mentek, mert azok közül, akik egy jobb, polgárbarát államot szeretnének, biztosan egy sem maradt itthon... Hasonló tüntetések – hol csendesebbek, hol zajosabbak – más városokban is voltak, de olyan hevesek sehol, mint Bukarestben, ahol annyira túlfűtött lett a hangulat, hogy már hűteni kellett (vízágyúkkal), és hogy örömükben vagy bánatukban sírni is tudjanak a jelenlevők, könnyfakasztó gázt is el-eleresztettek a fekete ruhások. Verekedések, duhajkodások, tűzveszély közepette folyt az előadás, amelyben szerepet vállaltak a tűzoltók, csendőrök, rendőrök, megfigyelők és a sajtósok, tévéhíradósok is – míg aztán zűrzavarba nem torkollott az egész. Ez bizony nem volt jól szervezett rendezvény!
Hiányolom azt is, hogy se pro, se kontra beszéd el nem hangzott, nem volt egy emelvény vagy egy autó teteje, ahonnan valaki összhangba hozhatta volna a dolgokat, megadhatott volna egy irányt vagy kitűzhetett volna egy célt, amit mindenki magáévá tenne. Így lett volna nagyobb értelme a tüntetésnek! Nem tudom, ki írta a forgatókönyvet, de nem látszott a rendezőelv, a tömeg inkább a huligánok cselekedeteit követte, azokat tódult megnézni egymást is letaposva. A vélt és remélt célt, a kormány lemondását meg sem közelítették – akkor meg mi értelme volt mindennek?
Jóindulattal javasolnám – ha volna kinek –, hogy a külföldön élő és dolgozó 3–4 millió román állampolgár már ott kint, a nyugati országokban alakítson egy árnyékkormányt, amely át is tudja venni a hatalmat, és meg tudja mutatni, hogy másként is lehet kormányozni Romániában. Az igazi váltás a következő választásokon valósulhat meg!
N. Kányádi Mihály, Szentivánlaborfalva
