Hálaadás kicsit másként

2018. augusztus 31., péntek, Nyílttér

2018. augusztus 26-a, vasárnap a hála, az öröm és a jókedv napja volt Ikafalván. Délelőtt a templomban ünnepeltünk, délután 4 órára megérkeztek a helyi közösségi ház nagytermébe a Rád is szükség van projekt szereplői, hőseink és kísérőik Kovásznáról, Kézdivásárhelyről, Csernátonból.

Az ikafalvi segítő csapat előkészített mindent, hogy a soron következő tevékenység – az elmúlt alkalommal gyűjtött és ismertetett gyógynövények osztályozása és csomagolása – jó körülmények közt, kellemesen, hangulatosan teljen mindenki hasznára.
Bardócz Tímea programfelelős szeretettel köszöntötte a vendégeket és vázolta a foglalkozás mozzanatait. T. Bardócz Csaba áhítatot tartott, kiemelve a nap jelentőségét, a hálaadást. Ezután kimentünk a kertbe, ahol Szakács B. Cecília változatos, érdekes, mozgásos játékokkal fokozta a hangulatot. Mindenki feltöltődött nem csak friss levegővel, hanem vidámsággal, jókedvvel is. Ugyancsak Cecília vezette le bent a kézműves-foglalkozást is. Papír, olló, ragasztó, lyukasztó, színes fonalak, szalagocskák segítségével tetszetős papírtasakokat készítettünk a különböző gyógynövények tárolására. A tiszteletes asszony, Tímea szép színes leírásokat készített a cickafarkról, orbáncfűről, katángról stb. Mindenki készíthetett több tasakot is, válogathatott a gyógynövénykészletből, ráragaszthatta a leírást, és persze magával vihette végül a teafüvét.
Munkálkodás után Pazsi Margit segítségével hálaadó, vallásos énekeket és népdalokat is énekeltünk. Közben finom falatokat fogyasztottunk, volt sonkás, szalámis szendvics, sós sütemény, kürtőskalács, tea és dinnye. Dombi Etelka, Kovács Tünde, Bartos Erzsike gondoskodtak a harapnivalók elkészítéséről. Dombi Anita Etelka sok szép színes fotót készített, megörökítve képekben is a tartalmas délutánt. Köszönet mindenkinek, de legfőképpen az Úrnak, hogy ismét megtapasztalhattuk, milyen jó érzés hálásnak, segítőkésznek, vidámnak, jókedvűnek lenni.
A rendezvénysorozat nem jöhetett volna létre támogatók nélkül, ezért hálásan köszönjük a sepsiszentgyörgyi Írisz háznak, a svájci Heks-nek, valamint a Brot für die Welt-nek a segítségét.

Nagyoláh Ilona nyugdíjas tanítónő

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2018-08-31: Nyílttér - Józsa Zsuzsanna:

Zarándoklat az édesanyákért

Erdélyben több százan, a Kárpát-medencében több ezren vettek részt az 1Úton zarándoklaton augusztus 25-én. Az édesanyákért imádkoztunk, hálával, bocsánatkérő alázattal, gyermeki szívvel. És hálát adtunk égi édesanyánknak is, Máriának, akinek a közbenjárását oly sokszor kérte és kéri magyar nemzetünk. Jövőben, 2019. augusztus 24-én az édesapákért fognak imádkozni az 1Úton nemzetközi zarándoklaton.
2018-08-31: Nyílttér - Nagy B. Sándor:

Momo

Egyre több hír jelenik meg arról a világhálón, hogy egy Momo nevű torz arc ijesztgeti a fiatalokat a WhatsApp alkalmazáson. A horrorisztikus figura – aki azt állítja magáról, hogy három éve halott, mert elütötte egy autó – hátborzongató üzeneteket, rémisztő hanganyagokat, videókat küld a gyerekeknek, és mindenféle feladatokkal bízza meg őket, fenyegetőzve: ha nem teljesítik ezeket, meghalnak, baleset éri őket, vagy éjszaka megjelenik a szobájukban ő maga.