A silóból megetethető mennyiség elsősorban ennek szervessav-tartalmától függ. A bendő falában ugyanis szerves savra érzékeny receptorok találhatók, amelyek érzékelik a bendőben levő szerves savak mennyiségét, és ha túl nagy azok koncentrációja, a jószág nem eszik tovább. Az erjesztés során csökken a fehérjetartalom, ugyanis az erjesztő baktériumok egy része képes fehérjét is lebontani. A rosszul sikerült silóban a fehérjeveszteség elérheti akár a 20―25 százalékot is. Csökken a silózás folyamán a zöldtakarmányok karotintartalma is, bár ez a veszteség sokkal kisebb, mint a szénaszárítás alkalmával.

Jó minőségű silót már a négy-öt hetes borjaknak adhatunk, miután azok már fogyasztanak abrakot és szénát, azaz már működik a bendőjük. Kisebb mennyiségű silót még a zöldtakarmány mellett is célszerű etetni, mert segít a jó bendőműködés fenntartásában. A juhok érzékenyek a siló minőségére, ezért ne etessünk velük rosszul erjedt, gyenge minőségű silót. Lovaknak is adhatunk napi 10―15 kg jó minőségű silót, de vigyázni kell, hogy ne legyen földdel szennyezett. A zsenge, kis nyersrosttartalmú zöldtakarmányból készült silót a sertések is szívesen fogyasztják. 150―300 grammot a tenyész- és hízónyulak is kaphatnak.

A silózás alatt lejátszódó folyamatok

A növény azzal, hogy lekaszáljuk, nem hal el, hanem tovább lélegzik. Ehhez saját szénhidrátjait használja fel. A légzés tehát táplálóanyag-veszteséggel jár. A légzéshez a növénynek oxigénre van szüksége, ezért a légzés csak addig tart, amíg van a silóban levegő. A növény felületén található mikrobák a növény táplálóanyagainak lebontásából élnek. Ezek egy jelentős része a növény erjesztő szénhidrátjaiból különféle szerves savakat (tejsav, ecetsav, propionsav, vajsav) állít elő. E savak a takarmány pH-ját olyan alacsony értékre csökkentik, hogy amellett már maguk a savtermelő mikrobák sem tudnak tevékenykedni. Amennyiben időközben a levegő is elfogyott a silóban, és ennek következtében a légzés is leállt, a takarmány tartósítottnak tekinthető. Az ilyen siló savassága a silózott zöldtakarmány szervesanyag-tartalmától függően 4,2 és 4,7 közötti. Ha valamilyen oknál fogva nem sikerült a fenti értékre csökkenteni a savasságot, az erjesztés második felétől számítani lehet a káros mikrobák működésének beindulására és a rothasztó baktériumok elszaporodására, aminek következtében a takarmány fokozatosan tönkremegy. Az ilyen silót igyekezzünk mielőbb megetetni. Amikor a siló savasságát sikerül az említett értékre csökkenteni, a mikrobás élet fokozatosan megszűnik benne. Ehhez kb. negyven-hatvan napra van szükség. Ezért, ha lehet, két hónapnál korábban ne kezdjük meg a silót. Megbontáskor arra kell törekednünk, hogy a vágásfelületen keresztül csak minimális levegő jusson be a silóba, különben az élesztő- és penészgombák utóerjedést indítanak be.

A sikeres erjesztés

A silózás szempontjából egyedül a tejsavtermelő baktériumok tekinthetők hasznosnak, minden egyéb mikrobacsoport működése káros, mert növeli a silózás veszteségét, romlik a siló minősége, etethetősége. A tejsavtermelő baktériumok elsősorban levegőtlen (anaerob) körülmények között képesek erjeszteni, szénhidrátokból tejsavat előállítani. Levegő jelenlétében is működnek ugyan, de kisebb mértékben. A levegőtlen körülményeket a takarmány tömörítésével lehet megteremteni. A levegőt nem lehet teljesen kiszorítani, de törekedni kell arra, hogy minél kevesebb levegő maradjon a takarmányban, ez ugyanis a növényi légzés során néhány napon belül elfogy. A tömörítést traktorral végezzük. A gumikerekű traktor alkalmasabb, mint a lánctalpas. Fontos, hogy a silózandó takarmány szárazanyag-tartalma ne haladja meg a 38―40 százalékot. Hatékonyan tömöríteni csak apróra szecskázott anyagot lehet, a jó minőségű szecska nem nagyobb 10―15 mm-nél. Nem minden szénhidrát alkalmas erjesztésre (pl. a keményítő). A legtöbb erjeszthető cukrot a silókukorica tartalmazza, a pillangós virágú növények nagyon keveset. A közepesen és a nehezen erjeszthető takarmányok silózásához többféle adalékanyag is felhasználható. Ilyen célra használjuk a melaszt két-három százalékban. Adalékként használható a gabonaanyagok darája is.

A takarmányt ideiglenes vagy állandó silókban tartósítjuk. Az ideiglenes silók előnye, hogy olcsók, ellenben nehezebb bennük jó minőségű takarmányt készíteni, és a veszteségek is nagyobbak. Ide tartozik az ároksiló, a kazalsiló és a szalmabálasiló. Ez utóbbi oldalfalát egy vagy két sor szalmabálából építjük. Szilárdabbak lesznek az oldalfalak, ha azokat kívülről kerítéssel erősítjük meg. Az oldalfalakat célszerű műanyag fóliával bélelni. Az állandó silók két típusa ismert: a falközi silók és a toronysilók. A falközi silók oldalfala általában beton, de készülhet fából vagy téglából is. A falközi silóban megfelelően lehet a takarmányt tömöríteni, sáros időben viszont vigyázni kell a földszennyezésre. A nyugat-európai gazdaságokban gyakoriak a toronysilók, nálunk jelentős áruk miatt nem terjedtek el. A levegőtlen körülmények a toronysilókban teremthetők meg a leggyorsabban. A takarmány tömörítése leggyakrabban a műanyaggal, fóliával leterített siló tetejére feljuttatott nagy tömegű víz segítségével történik. A toronysilókba csak fonnyasztott takarmány silózható be. A jó minőségű silókészítés megköveteli ennek lezárását. Erre a legjobb megoldás, ha műanyag fóliával letakarjuk, és nehezéket helyezünk rá. A legjobb nehezék a 15―20 cm-es földréteg, de letakarhatjuk egy szalmabálaréteggel is. Ha a silót nem zárjuk le, a felső 30―50 cm-es takarmányréteg tönkremegy, és csökkent értékű az alatta lévő 20―40 cm-es réteg is.