Három csaj, könnyedén, elnagyoltan, hiányosan megfestve. Mögöttük egy állatszerű férfi ül rendkívül éberen. A  háttér nagyon zavaros, mintha szeméttelep, erőteljes gesztusokkal festve, mintha fényben feloldódó, kissé Derkovitsos ezüstös-aranyos, rejtett célzásokkal. Meg se próbálom összerakni, hagyom átfolyni magamon, képek, emlékképek csorognak, a festékfelület időnként magára tereli a figyelmem, színkombinációk, kihagyások, spriccelések, törlések, hiányok. Mintha valami más jelenlét érzete környékezne.
Amit látnunk kell tehát, az nem prezentáció, sem reprezentáció, hanem a festmény immanens részét alkotó, de nem jelen lévő történet. Az interneten véletlenszerűen talált, az átlagember története, a hétköznapokra lebontott mikrotörténet indítja el a festés folyamatát. A talált digitális kép elidegenül eredeti tartalmaitól, önálló életre kel, hogy aztán új tartalmakkal telítődvén beépüljön az éppen szerveződő képi struktúrába.
A jelenkori festészet továbbra is használja az új médiákat, továbbra sem mond le sem a fotóról, sem a filmről, miközben a múlthoz való viszony továbbra is különbözik a modernista, avantgárd elődöktől, mert az értékesítést választja a fellebbezéssel és megszüntetéssel szemben. A festészet nagymestereinek továbbra is meghatározó szerepük lesz a jelenkori festők körében. A mai művész továbbra is feladatának tekinti minél személyesebben kinyilvánítani a világról való intim látomását, miközben saját művészi önazonossága kereséséhez továbbra is új eszközökhöz folyamodik. A jelenkori művészetben a látvány csak ürügyül szolgál a festészeti reprezentációhoz, a festők művei a művészet valóságának allegóriáivá válnak, a test például a fizikai és érzelmi szinten megélt emberi tapasztalat kifejezése lesz. A jelenkori festő az új technológiák minden eszközét felhasználja, legyenek azok az elődökhöz kötődőek, vagy a tömegtájékoztatás hatásai, illetve a társadalomé, amelyben él, hogy meghívja nézőit a művében jelen lévő igazságok megfejtésére. Rá kell jönnünk, hogy immár nem a valóságnak egy hamis reprezentációjáról van szó, hanem annak eltitkolásáról, hogy a valóság sem valós már. Ezek az illuzórikus világok a valóságból táplálkoznak, kimeríthetetlenül gazdagoknak tűnnek, de valójában egy tér és dimenziók nélküli világot képviselnek. A tér homogénné válik, egy közvetlen manipuláció helyszínévé.
Gagyi Botond festészetében a referenciális és az areferenciális szimultán jelenléte a „tiszta festészet” utópiájának a dekonstrukciója is, egy nem médiumspecifikus gondolkodásmód, a táblakép keretrendszerének elmozdulása irányában. Az időtlenség itt talán inkább az interneten való böngészés törésszerű ugrásokba belezsibbadt tudatállapotára érthető. Ellentmondásokkal teli művészi gyakorlat ez, amely magában hordozza önmaga megkérdőjelezését is. Viszont még hisz az autentikus művészi kézjegy érzékiségében. A festészet helyzetéről úgy fest képet, hogy vizuális impulzusok és képek körforgását értelmezi.
Erről a történelmi helyzetről, melyben a történelem szubjektumai helyett egy átmeneti, átitatódott jellegű én van megjelenőben, amelyben a tapasztalat, az érzékelés és az érzelem – amelyek eddig az énnek az intim oldalán voltak jelen s amit William James „az anyagi énnek” nevezett – átvándorolnak a digitális felhőbe, a sokaság állandóan változó ítélkezésének fennhatósága alá. Erről a kitágult szubjektivitásról, melyet a szubjektiváció új mechanizmusai jellemeznek így ír Edward Mendelson: „Az internet az emberi civilizáció nagy mesterműve. Mágikus kvalitása – Hefferman szerint is – abban leledzik, hogy „a sűrű anyagi világ tapasztalatát átfordítja egy súrlódásmentes, súlytalan és fantasztikus absztrakcióba”. Eddig az idézet.
És ez az absztrakció problematikus.
Az 1-es menet után nagy olajfestményének három, kontextusukból kitépett alakja, azáltal, hogy csak látszólag vannak együtt, mert egy tárgy köré kerültek a festményen, éppen a mesterséges viszonyokra, e viszonyok elvont jellegére utal. A felszabadult festői gesztus magába sűríti az élet lüktetésének illúzióját, miközben csak az élés mímelésének vagyunk tanúi. A festésmód, mely követi a felszín felületeit és a mélyenfekvő, áttört test színjátékát, nagyon fontos részét képezi e munkáknak. Semmi kétség nem merül fel afelől, hogy Gagyi Botondnak gyönyör: a jelen izgalma, az élet lehelete, melyet magába mélyen beszippantva megélhet. És e kihagyások, átfestések, törlések, és festékhalmozások között születik az élmény. Az élhető élet élménye.

Bob József

Megtekinthető szeptember 28-ig a ­Lábas Házban.