A román nyelv magyar elemi osztályokban történő oktatására vonatkozó kormányrendelet visszavonását vagy alkalmazásának felfüggesztését kérte tegnapi nyilatkozatában a romániai Magyar Szülők Szövetsége. Mint közölték, az ügyben Valentin Popa oktatásügyi miniszterhez és Klaus Iohannis államfőhöz fordultak.
A szövetség szerint alapjaiban rengeti meg a teljes kisebbségi oktatást az a hétfői tanévkezdés előtt tíz nappal közzétett kormányrendelet, amelynek értelmében a kisebbségi oktatás elemi osztályaiban a tanítók helyett szakképzett román nyelv és irodalom tanároknak kell oktatniuk a román nyelvet. A szülői szervezet kijelentette: alapvető érdeknek tekinti, hogy a magyar gyermekek megtanulják a román nyelvet, hiszen azt szeretnék, hogy gyermekeik a szülőföldjükön boldoguljanak és egyenlő esélyekkel induljanak. Úgy tekintik azonban, hogy a nyelvoktatásra vonatkozó kormányrendelet elveszi tőlük ennek a lehetőségét. A szülői szervezet közölte, kész tárgyalni az illetékesekkel a román nyelv oktatásának javításáról, de arra is készen áll, hogy tiltakozzék a jogfosztónak, diszkriminatívnak tekintett kormányrendelet ellen.
A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt arra biztatta a szülőket egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón, hogy jelentsék fel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál Valentin Popa oktatásügyi minisztert, és így próbálják rávenni a kormányrendelet visszavonására. A Krónika napilap tegnap közölte, hogy székelyföldi iskolákban vesz részt a tanévnyitón Valentin Popa miniszter. A tárcavezető hétfő reggel a csíkszeredai Octavian Goga román tannyelvű főgimnázium ünnepségén, később pedig a csíkszentdomokosi Márton Áron Általános Iskola tanévnyitóján lesz jelen.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.