A Transfier Románia legnehezebb, de egyben legszebb környezetben zajló triatlonversenye. A szeptember 8-án megrendezett viadalon a sepsiszentgyörgyi Imreh László is próbára tette magát az olimpiai távon, a nyílt versenyben hetedik, korosztályában pedig első helyen végzett.
A hárompróbások fél-ironman – 1,8 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpározás és 21 kilométer futás –, illetve olimpiai távon – 1,5 km úszás, 40 km biciklizés és 10 km szaladás – tették próbára magukat. A hosszabb távon 180 versenyző vágott neki a megmérettetésnek, a romániaiak mellett magyar, spanyol, német, orosz és svájci triatlonisták is részt vettek, míg a rövidebb távon 139 sportoló indult. A résztvevőknek a Vidraru-tóban kellett úszniuk, ám a kristálytiszta víz mindössze 18,5 fokos volt. A verseny második szakaszát a Transzfogaras úton rendezték, ahol ebben az időszakban lezárták az autóforgalmat, így nyugodtan kerékpározhattak. A futás szintén mesés, de emberpróbáló körülmények között zajlott, hiszen előbb a tó körül vezetett az útvonal, majd közel 300 lépcsőfokot kellett megmászniuk a Prométheusz-szoborig.
A SepsiTri SK 27 éves hárompróbása, Imreh László 2:25:24 órás idővel ért célba, ebből pedig 31:44 percet úszással, 1 óra 14 percet biciklizéssel és 37:40 percet szaladással töltött. A 18–29 éves korosztályban tizennyolc ellenfelét megelőzve, a dobogó legmagasabb fokára állhatott. „Egy kicsit fáradtan álltam rajthoz, mivel az elmúlt napokban nem tudtam edzeni és pihenni sem a munkahelyem miatt, viszont amit kitűztem és elterveztem erre a versenyre, az többnyire össze is jött. Egy erős biciklizés, illetve egy közepes tempójú futás elég volt a hetedik hely megszerzéséhez és a korosztályomban a győzelemhez. Nagyon nehéz verseny volt, azonban a látvány kárpótolt. Köszönöm a Sepsi Rekreativ, a Dr. Lenkei, az Isostar és a Stomax támogatását” – mondta Imreh László.
Eredmények, Transfier: * férfi open: 1. Béres Hunor 2:07:40 óra, 2. George Murar 2:12:55 óra, 3. Constantin Macovei 2:17:09 óra... 7. Imreh László 2:25:24 óra * férfi 18–29 éves korosztály: 1. Imreh László 2:25:24 óra, 2. Ioan Bogdan Juncu 2:32:38 óra, 3. Ionuț Pop 2:37:09 óra. (miska)