Kelemen Kincső, a Sepsi-SIC egykori játékosa, ugyanakkor többszörös román válogatott már három éve kosárlabdázik és tanul az Egyesült Államokban. Jelenleg a californiai East Bay Egyetem csapatatát erősíti, ahol üzletvezetés szakon tanul. A csupán 22 éves sepsiszentgyörgyi tehetség mesélt karrierje alakulásáról, és arról, hogy mennyire felelt meg az elvárásainak az amerikai élet.
– Hogyan és minek a hatására döntöttél úgy, hogy Amerikában folytatod a karriered?
– Még iskolába jártam, amikor hallottam, hogy Amerikában lenne lehetőség kosárlabdázni és tanulni egyidőben. Nagyon szerettem a kosárlabdát, de mellette egyetemet is akartam végezni, így lett ez megfelelő opció számomra. Az utazás is nagyon közel állt hozzám, ezáltal sok új tapasztalatot szerezhetek.
– Hogyan alakult ott az életed, mennyire felelt meg az elvárásaidnak?
– Elvárásaimnak szinte minden téren megfelelt. Mikor ide jöttem, az elején nehéz volt, mert nem ismertem senkit, nem az anyanyelvemen kellett érvényesülnöm. Viszont ennek ellenére nagyon sok új barátot szereztem, az egyetemi csapatba is sikerült beilleszkednem, és az itteni hangulatot is hamar megszoktam, megkedveltem. Szeretek itt tanulni, és nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam.
– Milyen érzés, amikor a román válogatott színeiben játszol?
– Igazából szeretek itthon játszani, hiszen amióta kosárlabdázom, minden nyáron a válogatottal voltam, és ezek az időszakok mindig is jól teltek. Az európai kosárlabdastílust közelebb érzem magamhoz, szeretek a lányokkal minden nyáron együtt játszani. Tetszik, hogy csapatban tudunk játszani, a felnőtt válogatottban sokat tanulhatok a nálam idősebb és tapasztaltabb játékosoktól.
– A jövőre milyen célokat tűztél ki?
– Még van két évem az egyetemből, miután befejeztem, mindenképp Európában szeretnék tovább kosárlabdázni. Kiskorom óta imádok kosarazni, és még mindig ugyanúgy élvezem a játékot, ezért mindenképp a tovább sportolás a legfőbb célom. Karrier szempontjából még elég sok lehetőségen gondolkodom, de majd meglátjuk, hogyan is alakul a sorsom.
Csulak Noémi