A különbözőség kihívásai – A nemzeti kisebbségek jogai 100 év után Romániában címmel szervezett konferenciát az Identitás és Párbeszéd Egyesület az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának támogatásával Sepsiszentgyörgyön a Fidelitas Szálló konferenciatermében szerdán.
A rendezvény meghívott előadójaként Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke kijelentette, a kisebbség és többség viszonyának minősége a többség felelőssége, és mindig a többség viszonyulásán múlik. Ez Romániában különösen érvényes, tette hozzá. Nem panaszkodni szeretnénk, hanem megoldást keresni közösen a román többséggel, szögezte le a tanácselnök, aki az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban megfogalmazott ígéreteket kérte számon.
Romániában kettős mércét alkalmaznak a törvényhozásban, a közigazgatásban, az igazságügyben, a gazdasági fejlesztések terén. Míg Bukovina vagy Dobrudzsa napját törvénybe lehet foglalni, addig március 15-e nem lehet a romániai magyarok hivatalos ünnepe. A Pro Turismo Terrae Siculorum turisztikai egyesület bejegyzését azzal az indokkal utasította el a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy nem létező régiót nem lehet népszerűsíteni, ehhez képest semmi gond nincs Bukovina mint történelmi régió népszerűsítésével – sorolta a példákat Tamás Sándor. Nemcsak jogfosztásról beszélhetünk, hanem a közösség vezetőit ért megfélemlítési akciókról is, ilyen például Antal Árpád, Ráduly Róbert, Mezei János polgármesterek és Borboly Csaba tanácselnök ügye – tette hozzá.
A székelyföldi emberek nem akarnak mást, mint ami több uniós tagállamban már jól működik. Itt a régió lakosságának 75 százaléka magyar anyanyelvű, mégsem használhatjuk hivatalosan anyanyelvünket. Emellett a román nyelv oktatását is szándékosan nehezítik, például most épp az elemi iskolások szenvedik meg ezt a helyzetet. Fontos célkitűzésünk, hogy Székelyföldön a román mellett legyen a magyar nyelv is hivatalos – hangsúlyozta Tamás Sándor. A nehézségek ellenére úgy érezzük, hogy száz év elteltével készen állunk egy új kezdetre, van erőnk és tudásunk, hogy partnerek legyünk Székelyföld és Románia fejlesztésében – összegzett a politikus. (sz.)