Tegnap reggel 10 órától több mint kilenc órán keresztül víz nélkül maradt Kézdivásárhely. Fél tíz után pár perccel érkezett meg az alábbi szabvány sajtóközlemény Dezső Csaba aláírásával: „Értesítjük önöket, hogy csütörtökön (a mai nap), 2018. szeptember 13-án Kézdivásárhelyen meghibásodott a fővízvezeték a Dózsa György utca és a Gyár utca kereszteződésében (folyik), ezért 10 órától 19 óráig szünetel a vízszolgáltatás Kézdivásárhely egész területén. Az esetleges kellemetlenségekért megértésüket és türelmüket kérjük.”
Sajnos, a vízelzárások ilyen-olyan okokra hivatkozva egyre gyakoribbak Kézvásárhelyen, és a fogyasztók értetlenül szembesülnek a vízhiánnyal, holott a város ivóvíz- és csatornahálózatának közelmúltban elvégzett bővítését és korszerűsítését hatalmas sikerként könyvelték el az illetékesek. Már akkor lehetett sejteni, hogy hiába építettek korszerű víztisztító állomást, ástak újabb kutakat, ha a fővezetéket csak részben cserélték ki.
A múlt héten a Torjai utcát ásták fel hasonló meghibásodás miatt. A fogyasztóknak elegük kezdett lenni abból, hogy minden héten a megértésüket és türelmüket kérik, arról nem is beszélve, hogy amikor visszaadják a vizet, perceken keresztül kakaószínű valami folyik a csapokból.
Ha netalán a lakosság véleményére is kíváncsi a Közüzemek Rt. Kovászna Megyei Regionális Szolgáltató vezérkara, akkor olvassa el a Facebook-bejegyzéseket, ahol valamennyi beíró elmarasztalja önöket és az önök által nyújtott csapnivaló vízszolgáltatást.
Tegnap délután a meghibásodott fővezeték környékén is megfordultunk. Nem első alkalommal történt itt, a villanyrendőr közelében fővezeték-meghibásodás, aminek az lehet a magyarázata, hogy a kivitelező cég pocsék minőségű munkát végzett. Egypár munkást láttunk ugyan a három jármű – két traktor és egy víztartályos kocsi – közelében, ellenben egyetlen igazgatót sem, pedig van belőlük bőven.
Elmúlt 19 óra, de a víznek se híre, se hamva, esetleg holnap érkezik egy újabb magyarázkodó sajtóközlemény arról, hogy kilenc óránál is hosszabb szünet után miért nem volt ivóvizünk, miért nem lehetett orvosolni a hibát.