Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Az együttélés lehetőségeiIllyés Elemér: Erdély változása / 19.

2018. szeptember 15., szombat, Emlékezet

Törvények és rendeletek 1918 és 1940 között

A Romániához csatolt területeken élő magyar kisebbség jogait, mindenekelőtt az anyanyelv szabad használatát, az 1918. december 1-jei gyulafehérvári határozatokba foglalt pontok és az 1919. december 9-ei párizsi kisebbségi szerződés szavatolta, ezek voltak egyben az 1920. június 4-i trianoni békediktátum feltételei is.

  • A trianoni békszerződés aláírása
    A trianoni békszerződés aláírása

A gyulafehérvári egyesülési határozatok II. szakasza „az alkotmányozó gyűlés összeüléséig ideiglenes autonómiát tart fenn e területek lakosai számára”; a III. szakasz 1. pontja pedig a következő alapelveket proklamálja: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.” A párizsi kisebbségi szerződés 11. szakasza értelmében pedig „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett, vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen”. Az átszervezés megoldását a Román Nemzeti Tanács által választott 15 tagú, úgynevezett Kormányzó Tanácsra (Consiliul Dirigent) bízták Maniu elnökletével és nagyszebeni székhellyel.

Mind a gyulafehérvári határozatokban, mind a kisebbségi szerződésekben foglalt pontok az alaptörvények jellegével bírtak, s bennük a román kormány nemzetközi kötelességet vállalt, ami jogilag annyit jelentett, hogy ezekkel szemben semmilyen más törvény, rendelet vagy intézkedés nem lehet hatályos. A román kormány azonban sohasem vette be az alkotmány szövegébe sem az egyiket, sem a másikat – illetve a gyulafehérvári határozatok pontjai közül csak az Erdéllyel való egyesülést kimondó I. szakaszt iktatta törvénybe 1920. január 1-jén, a kisebbségi egyezményt pedig egyszerű törvénnyel hagyta jóvá 1920. szep­tember 26-án. Ehelyett újabb és újabb törvényeket és rendeleteket bocsátott ki a román állam, amelyek jellege és szándéka kimondottan kisebbségellenes volt, s amelyek a lex posteriori derogat priori elve alapján hatálytalanították a kisebbségek védelmére vonatkozó alaptörvény jellegű határozatokat.

Mindjárt a kisebbségi periódus első évében az 1921. július 23-i, Garoflid földművelésügyi miniszter törvénye alapján végrehajtott földbirtokreform szétrombolja az erdélyi magyarság népi struktúráját. A törvény elsősorban a magyar nagy- és középbirtokosokat, valamint a magyar közintézményeket sújtotta – utóbbiakat az egyházi, iskolai és alapítványi birtokok kisajátításával. Jellemző a törvény diszkriminációs jellegére, hogy az Ókirályságban a javadalmazottakat sorolja fel, Erdélyben pedig azokat, akiknek a birtoka kisajátítás alá esett. A Romániához csatolt területeken a földreformtörvény összesen 3 182 498 kataszter hold földet sajátított ki, amely 85 százalékban magyar tulajdon volt, s amelyből a román részesedés 78,1 százalékos, míg a magyarságé csak 14,8 százalékos. (1)

A román kormány külföldi propaganda célra használta fel a földbirtokreformot, hangsúlyozván, hogy megszüntette a feudális birtokrendszert, s ehelyett demokratikus alapokon álló birtokviszonyokat teremtett.

Az 1923. március 29-én közzétett új szabadelvű alkotmány törvény előtti jogegyenlőséget biztosított Románia összes állampolgárának, tételei azonban általános vonatkozásúak voltak, megfogalmazása ellentmondó, nem foglalta magában sem a gyulafehérvári határozatokat, sem a párizsi egyezményben szavatolt kisebbségi jogokat. Látszatra, főként a külföld felé liberális, demokratikus szellemű, II. címének 5. cikkelye elvben magában foglalja a vallásszabadságot és az anyanyelv szabad használatát, de csak egyéni jogokat biztosított.

Az 1924. július 26-ai állami elemi oktatásról szóló törvény és az 1925. december 22-ei magánoktatási törvény kihatásairól a Kétszer negyedszázados iskolaügy című fejezetben esik részletesebben szó. A két törvényt Angelescu vallás- és közoktatásügyi miniszter 1923/100.090. és 100.088. számú rendelete előzi meg, amelyek közül az első az állami tantervet vezette be a felekezeti iskolákba.

 

Constantin Angelescu

 

Az erdélyi magyar oktatásügy több száz éves történetében először fordult elő, hogy egy balkáni államrendszerben kialakult s az erdélyi hagyományos szellemtől merőben idegen iskolarendszer honosodik meg. A második rendelet a magyar nyelvű iskolákat kétnyelvűvé alakította át. Az 1924. július 26-i, állami elemi oktatásról szóló törvény 8. paragrafusa előírja, hogy azok a román származású polgárok, akik anyanyelvüket elfelejtették, gyerekeiket csak román nyelvű iskolákba járathatják, ami aztán megindítja a másfél évtizedig tartó és sok visszaélést kiváltó névelemzést. A törvény 159. szakaszáról, amely előírja a „kultúrzóna” létesítését, valamint az 1925. március 7-én életbe léptetett bakkalaureátusi törvényből ugyancsak az oktatásügyet tárgyaló fejezetben lesz bővebben szó.

A magyar nyelvű oktatás további korlátozását Angelescu középiskolai törvényjavaslata fokozta, amely 1927. május 15-én lépett életbe, s egészen a második bécsi döntésig érvényben volt. Ugyancsak az 1927. évben, április 22-én tették közzé a kultusztörvényt, amely a történelmi egyházakat többszázados autonómiájuktól fosztja meg, s az állam közvetlen ellenőrzése alá helyezi.

A közalkalmazottak státusára vonatkozó 1929. augusztus 20-i törvény volt talán az egyetlen, amely valamelyes előnyöket is jelentett a kisebbségeknek. A törvény az esküt nem tett köztisztviselőknek a szolgálatuk elhagyásakor érvényes törvények szerinti nyugdíjat folyósította, és rendezte az állampolgársági státust. A közalkalmazottak egyes csoportjainak a helyzete azonban egészen a bécsi döntésig megoldatlan maradt.

A romániai kisebbség egy részét a létminimumtól fosztotta meg a magyar közalkalmazottak, elsősorban a vasúti alkalmazottak elbocsátásáról szóló rendelet, mely az 1928-ban kormányra jutott parasztpárt első intézkedése volt. Egyeseket létszámcsökkentés címén bocsátottak el 10–20 éves szolgálat után, másokat pedig a román nyelv nem kielégítő ismerete miatt. Ez a csoport volt a legnépesebb. De olyanokat is felfüggesztettek állásukból újabb nyelvvizsga ürügyén, akik egyszer már sikeresen levizsgáztak román nyelvből.

A közalkalmazottak ellen hozott diszkriminációs intézkedéseket a magyar tanárok nyelvvizsgája követte.

Az erre vonatkozó törvényjavaslat a magánoktatási törvény módosítása volt, és elrendelte, hogy a román nyelvből már egyszer sikerrel vizsgázott tanerők bármikor újabb nyelvvizsgára kötelezhetőek, ami ha nem sikerül, elvesztik tanári-tanítói képesítésüket. A vizsgáztatás eredményei Erdély-szerte lesújtóak voltak. „A fiatal tanárokat a képesítő vizsgán buktatták el, az idősebb, háború előtt diplomát szerzett tanárnemzedéket a nyelvvizsgán rostálták ki. Közben pedig, ha hatnál kevesebbre olvadt le a tanárok száma valamelyik gimnáziumnál, az iskolát be lehetett zárni.” (2)

A két világháború közti romániai magyarság társadalmi osztályaiban lényeges elváltozásokat okozott az 1934. július 16-i, nemzeti munka védelméről szóló törvény, amely előírta, hogy a „gazdasági, ipari, kereskedelmi és más vállalatoknál a személyzet nyolcvan százalékának és az igazgatóság ötven százalékának románnak kell lennie, s a fennmaradó húsz százalék keretében lehetőleg olyan idegenek alkalmazhatók, akiknek román feleségük és gyermekük is van.” (3)

 

II. Károly

 

A romániai magyarság gazdasági alapjainak a megbontását célozta az 1936. április 29-i ipartörvény is, amely megszüntette a magyar ipartestületeket, és vagyonukat az állami iparkamarák javára írta. Egymás után sajátították ki a kisebbségi intézmények megmaradt vagyonát akkor is, ha nem tartozott az ipartestületi kategóriába.

Az 1938. február 20-án törvényesített és február 27-én közzétett új rendi alkotmány már a szélsőséges nacionalizmus jegyében fogant, s a magyarság jogait még inkább korlátozta. Sem a gyulafehérvári határozatok, sem a párizsi egyezmény kisebbségi jogokat védő pontjai nem kerültek becikkelyezésre. Ellenkezőleg, megállapítja többek között, hogy „a román nemzetnek a nemzetiségekkel szemben elsőbbségi jogai vannak”.

A politikai pártok feloszlatása után a királyi parancsuralom egy úgynevezett kisebbségi statútummal próbálta a nemzetiségi kérdést megoldani, de létrehozatalában a nemzeti kisebbségek nem vehettek részt. Életbe léptetését amúgy is külföldi – elsősorban német –  propagandának szánta a kormány; nem volt jogforrás, csupán elvi elképzelés, sem törvény, sem végrehajtási rendelet. Hosszú ideig nem is közölték a belföldi sajtóban.

A közigazgatás decentralizálását szabályozta az 1938. augusztus 4-ei közigazgatási törvény. Az országot tíz tartományra osztotta fel, egy-egy királyi helytartóval az élen.

„A tartományok beosztása mindenütt keresztezi a történelmi határokat, és úgy állítja össze a benne lévő megyéket, hogy a románság túlsúlyát mindenütt biztosítsák.

Kolozs, Bihar, Szolnok-Doboka, Szilágy, Szatmár, Máramaros és Beszterce-Naszód megyék együtt Szamos tartományt alkotják, Kolozsvár székhellyel; Alsó-Fehér, Torda-Aranyos, Maros-Torda, Csík, Udvarhely, Fogaras, Nagy- és Kisküküllő, valamint Szeben megye együtt a Maros tartomány elnevezést kapta, Gyulafehérvár székhellyel, amely nem is fekszik a vasúti fővonal mellett, és a Székelyföldről alig megközelíthető; Temes-Torontál, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megye pedig Temes tartományt alkotja, Temesvár székhellyel. A legsérelmesebb ellenben az volt, hogy Brassó és Háromszék megyét a havasalföldi Bucegi tartományhoz csatolták, amelynek Bukarest volt a székhelye, s így teljesen kikapcsolták az erdélyi medence földrajzi egységéből.” (4)

 

Politikai történet a párizsi békeszerződés után

Közvetlen a második világháború befejezése után, amikor a kisebbségvédő intézmények is megszűntek, a magyar nemzeti kisebbségek feloldhatatlan konfliktusokba sodródtak, és helyzetük a közép-délkelet-európai országokban lényegesen rosszabbodott. A háború kirobbanásakor az egykori magyar történelmi területek egy része a német nagyhatalmi politika manipulációjaként újból magyar fennhatóság alá került, ami az amúgy is kiélesedett helyzetet Magyarország és szomszéd államai között a végsőkig feszítette. Amikor pedig az elveszett háború e területek rövid idejű birtoklásától megfosztotta Magyarországot, soha nem tapasztalt gyűlölet hullámai zúdultak az ott élő kisebbségekre, a bosszú hivatalos szankciót nyert. Elérkezett a leszámolás ideje, amely intenzitásában és időtartamában a nemzeti diszkriminációtól, teljes jogfosztottságtól és kitelepítéstől a népirtásig országonként változott. A büntetések, amelyeket a magyar kisebbségek Romániában és Csehszlovákiában elszenvedtek, sehogy sem voltak arányban két világháború közötti magatartásukkal. Sem nemzetközi szervezetek, mint például a zsidók esetében, sem az anyaország nem állt mögöttük.

(folytatjuk)

 

Jegyzetek

(1) Venczel József: Az erdélyi román földbirtokreform, 1942.
(2) Mikó Imre: Huszonkét év, 1941. 148.1.
(3) Uo. I49. 1.    
(4) Mikó Imre: Huszonkét év, 1941. 215. o.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 581
szavazógép
2018-09-15: Nemzet-nemzetiség - Kuti János:

...hanem ökör lesz belőled

A tanügyminiszter elképzelése szerint most már a magyar (és más kisebbségi) gyerekek biztosan jól megtanulnak románul (nem úgy, mint eddig), mert bár azt még megengedik nekik, hogy anyanyelvüket az anyatejjel szívják magukba, de apanyelvüket, a románt már tősgyökeres (getbeget) román tanárok fogják tanítani nekik.
2018-09-15: Kitekintő - :

S. Király Béla: Kavics a Migráns Unió lakkcipőjében? (Párizsi levelek)

Nincs ország az Európai Unióban, amelyet valamilyen alapon ne lehetne felelősségre vonni és tőle kiigazítást kérni. Sőt, ha olyan lenne az Unió, amilyennek 1990-ben a tapasztalatlan és jóhiszemű kamaszok naivitásával reméltük, akkor kifejezetten jól jönne minden országnak egy „felettes én”, a súlyos vagy kevésbé súlyos hibáinkat mérséklő, kijavító közös intézmény. Csakhogy az Európai, azaz a Migráns Unió, ez a bevándoroltató gépezet nem ilyen, s már rég nem az.