Horváth Benji elmondta, a kötetben található versei egyfajta új út keresésének eredményei, azt akarta, hogy kilépjen abból, amit eddig csinált, ami – bevallása szerint – énköltészet-szerű volt: saját nagy történeteit dolgozta fel, ezt kicsit megunta, a kíváncsiság is hajtotta, no meg úgy érezte, vannak még dolgok a világban, amiket talán neki lenne érdemes feldolgoznia. Amúgy arról ír verset, ami éppen foglalkoztatja, bár egy olyan sor az előbb említett versben, mint „simulékony, mérges démon a romantika”, arról árulkodik, hogy a költő versben dolgozza fel fájdalmát, hisz az alkotásban van tisztulási folyamat – és önámítás is.

Egy korábbi kötetéről az írta a kritika, hogy versnyelvére a kelet-európai mágikus realizmus és a beat sajátos egyvelege jellemző – ezt, tudatosan, továbbviszi A dicsőséges Európában is. Persze, hogy foglalkoztatta a popkultúra ikonikus egyénisége, Marilyn Monroe is (nem mellékesen az összeesküvés-elméletek kapcsán), akiről úgy vélik, eltették láb alól, mert – bár a hollywoodi filmstúdiók rabszolgája volt, de elit körökben is mozgott – túl sok titkot tudott. Monroe amúgy is csupa ellentmondás, volt imidzse, ami nem ő volt, de profi módon élte meg, nem volt boldog szerelmi élete, és mégis ő volt a szexszimbólum, tele volt titkokkal, és épp ettől vált emberivé – nyilván, megihlette Horváth Benjit is. Annál is inkább, mert úgy hiszi, Monroe nemcsak a fényképezés kedvéért tartotta kezében Joyce Ulyssesét, hanem el is olvasta...

Egy kicsit életfelfogásáról is, mert nem árt, ha a könyv mellett annak szerzőjéről is megtud ezt-azt az érdeklődő olvasó. Fekete-fehérben akarjuk látni a világot, mert nincs időnk, hogy megértsük, vagy legalábbis úgy gondoljuk, hogy épp erre nincs időnk, mondta Horváth Benji. A türelem, a figyelem, a másik megértése – ezek, amiket leginkább hiányol az életben. Alkotói folyamata is eszerint alakult, régebb grafomán volt, depressziós lett, ha az adott napon nem tudott megírni egy jó szöveget (bár attól is, ha este nem tudott flörtölni egy jót), aztán rá kellett jönnie, hogy nem neki muszáj mindent megírni: „el kellett fogadnom, hogy nem vagyok annyira fontos, és ezzel nincs is semmi baj”, fogalmazta meg. Most ott tart, hogy nagyon tisztán megérzi, mi az, amit meg kell írnia, és amikor beérik a vers, azt együltében meg is írja – igaz, a végtelenségig képes lenne dolgozni rajta, „de nem írhatom mindig ugyanazokat a verseket, nem is akarom”, jegyezte meg.

Terítékre végül a kötet címadó verse került. Az öreg farkas és a fiatal sas párbeszéde a fehér ember világhódításáról, valahol egy elpusztított indián falu mellett, abban az időben, amikor még bölénycsordák vágtattak a végtelen prérin. Ezzel a verssel fordul meg a kötet – írásunk címében kiemelt – mottója fájdalmas végszóvá: ma fizetünk, holnap játszunk.