Ezeknek a verseknek a megírása nem opció, hanem létszükséglet. Precíz lenyomata a kornak, az évszakoknak, érzeteknek, amik körülölelnek bennünket. Szétfeszíti őket az elmondhatatlan kimondani akarása. Tűhegypontosak, mintha matematikusok és természettudósok találkoztak volna Lynch fekete kunyhójában, hogy kitalálják a képeket. Az érzések nyelvet kapnak maguknak: préselés, az olvadás után lihegés, kéretlen halottak, kemény nyál, kaparó beton, kaparó torok. André Ferenc felépíti a csendet.

KINT csontig hatoló hideg, BENT levegőtlen, szintetikus hőség, maximumra húzott termosztát.

KINT gyerekkor, háborúk, pénz és éhezés, BENT sötét, a mindenkiben lakó elkorcsosult limbó-szörnyeteg utat keres vissza a valósághoz, szoktatja magát az emberi léthez, meghal, körömlakkal festi ki szemhéját.

KINT a város csorog, terjeszkedik, és nem tudod sem elhagyni, sem elengedni, sem megszelídíteni, sem elpusztítani.

BENT beszélő hegyek, némaság, feszült várakozás, csapkodás, tapsolás, verejték, lihegés.

A BENTből vakondként tekint a KINTre, a minket körülvevő valóságra, modern noir, gyorskajáldák, utcán kolduló kapitalizmus, alkohol és szégyenteljes éjszakák, a kocsmák és pillanatnyi szerelmek ördögi köre, belülről pulzáló sötét szorongás, BENT a természet magánya, az erdők és vizek csendje, az állatok bölcsessége.

KINT bánt a közöny, zavarnak a felületes helósziák, a rothadás, a beilleszkedés lehetetlensége, BENT csak a madarak és a halak nyelvén beszélhetünk.

Azt gondolom, hogy a két otthon egymásba olvadása adja verseinek esszenciáját és feszültségét. Hogy egyik elképzelhetetlen a másik nélkül. Persze ismeri a nyelvet, tökéletes a ritmika, de itt nem ez a tét. Hanem az, hogy hogyan maradsz életben, ha egyszer eltűnik a KINT vagy a BENT, ha egyszer felborul az egyensúly.

KALI ÁGNES