Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Összművészeti ötletelésMi legyen a marosvécsi kastélyban?

2018. szeptember 19., szerda, Magazin

A marosvécsi Kemény-kastély hosszú távú, fenntartható hasznosíthatóságáról dolgoztak ki kreatív megoldásokat a Kastély Erdélyben program keretében harmadjára megszervezett Kastély Formula tábor résztvevői szeptember 10. és 16. között. Az interdiszciplináris műhelytáborba különféle szakterületekről érkező fiatal szakértők négy csapatban dolgoztak, mindegyik csapat munkáját egy facilitátor segítette. A tábor célja az volt, hogy a különböző területeken mozgó fiatalok közös gondolkodással, több nézőpontból történő megközelítéssel keressék a lehetséges megoldásokat, ugyanakkor saját készségeiket, tudásukat is fejlesszék, és megtanulják ötleteiket hatékony megoldássá formálni.

A tábor során megfogalmazott javaslatokat szeptember 15-én, a Marosvécsi kastélynapon mutatták be nyilvánosan. A résztvevőket köszöntötte a kastély tulajdonosa, Nagy Kemény Géza, Farkas András, a Kastély Erdélyben programot lebonyolító PONT Csoport társalapítója pedig elmondta, a program célja az erdélyi kastélyok életre keltése gazdasági, társadalmi, kulturális örökségi és turisztikai szempontból, ennek jegyében zajlott a tábor is.

A négy csapat elképzeléseiben a gasztronómia közös elemként köszönt vissza: mindenki úgy vélte, hogy Auguszta néni, avagy Kemény Auguszta báróné fennmaradt recepteskönyvére egész étterem-koncepciót lehetne építeni, ezáltal ez nemcsak múzeumi tárgyként élne tovább, hanem a jelen részévé is válna.

Az elképzelések szerint gasztroperfor­mance-okat, tematikus eseményeket lehetne rá építeni, és kiadása is sikeres lenne.

A tervek természetesen a kastély gazdag irodalmi, kulturális hagyatékát is kiaknáznák. A Helikon örökségét változatos elképzelésekben vinnék tovább: irodalmi kávéház, ahol írókról elnevezett asztaloknál lehetne elfogyasztani egy kávét, irodalmi szövegekkel kísérve, vagy egyenesen a Pilvax mintájára létrehozni egy kávézót. Egy másik javaslat szerint összművészeti alkotótáborok helyszíne lehetne a kastély, később egész művészeti fesztiváloknak adhatna otthont.

A vendéglátóipari egységeken túl a csapatok különböző komplex funkciókat is elképzeltek. Született javaslat élményalapú turizmusra, amelyben a kastélyba látogatók különböző történelmi korok egyes szereplőinek élethelyzetébe helyezkedhetnek el, kipróbálhatják az életstílusukat. Más tervek szerint kalandparkot, történelmi témájú szabadulószobát (escape room), chill zone-okat is létre lehetne hozni a kastélyban. Az időszakos rendezvények – szabadtéri esküvők, csapatépítők, de akár piknikdélutánok is – mindenki szerint jól működnének a marosvécsi kastélyban.

Egy javaslat szerint oktatóközpontot is alapíthatnának a kastélyban, ahol mesterségeket, jelenlegi hiányszakmákat lehetne tanítani, Maros megyei oktatási egységekkel együttműködve, a kastélykert pedig kis mintagazdaságoknak is helyet adhatna. Ugyanakkor restaurációs táborokat is elképzeltek, amelyekkel a kastély felújításához járulnának hozzá.

A csapatok változatos célközönségeket szólítanának meg, kihasználva, hogy a marosvécsi kastély viszonylag könnyen megközelíthető. Egyaránt szólnának Erdélyben élő vagy innen elszármazott magyarokhoz, itthon élő románokhoz vagy nyugati turistákhoz.

Javaslat érkezett egy imázsfilm mielőbbi elkészítésére, valamint arra, hogy a kastély saját márkát, brandet építsen. Ami a forrásokat illeti, úgy vélték, hogy egyfelől pályázatokból és magánbefektetőktől érkezhetnének, de mindegyik elképzelés szerint a kastély idővel önfenntartóvá válna. Alternatív forrásként az egyik csapat közösségi finanszírozást is javasolt, külföldön már működő mintára, például a kastély valamely részének „örökbefogadása”, amellyel az adományozó a felújítást támogatja.

A csoportok munkáját Bartos Katus kommunikációs szakember, Kobrizsa Ádám kulturális alapú városfejlesztési szakember, Koltai Tamás biológus és Szabó Márton online-média-szakértő segítette.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 294
szavazógép
2018-09-19: Sport - :

Gólzáporos mérkőzésen jó bajnoki rajt (Teremlabdarúgás, II. liga)

Háromszék egyetlen felnőtt futsalcsapata, a Kézdivásárhelyi SE számára jobb lábbal rajtolt a 2018–2019-es másodosztályos pontvadászat, miután vasárnap este 12–10-re győzött a Segesvári Pro-Tineret vendégeként.
2018-09-19: Magazin - :

A Trónok harcáé a tévés Oscar

Hetvenedik alkalommal osztották ki hétfőn a legrangosabb televíziós elismeréseket, az Emmy-díjakat: a legjobb drámai sorozat a Trónok harca, a legjobb vígjátéksorozat pedig a The Marvelous Mrs. Maisel lett. A tavalyi kedvencről, a több kategóriában idén is esélyesnek tartott A szolgálólány meséjéről viszont elfeledkeztek a döntéshozók.