Nyilvánosságra hozták az idei Prima Primissima díj tíz kategóriájának három-három jelöltjét. Idén már tizenhatodik alkalommal adják át az elismeréseket, amelyekre tavaly óta határon túli magánszemélyek, illetve alkotóközösségek is jelölést kaphatnak – olvasható a díjat gondozó és finanszírozó OTP Bank közleményében.
Ismertetik, a díj küldetése a kezdetektől fogva a magyar kultúra művelésének és ápolásának elismerése, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek kitüntetése. A közlemény szerint az idei Prima Primissima díjátadó egyben Demján Sándor, a díj alapítója emléke előtti tisztelgés is, aki 2013 óta finanszírozta a Közönségdíjat, és bár az idei évi díjátadón már nem lehet jelen, a 2018-as elismerést még az ő támogatásával adják át.
Maga a „struktúra” a közlemény szerint idén sem változott: továbbra is tíz kategóriában hirdetnek „kiválóságokat”. Minden kategóriában három jelölt (Prima) közül kerül ki a Prima Primissima díj nyertese. A Junior Prima díjak a fiataloknak jelentenek biztatást és anyagi segítséget, míg a megyei Prima díjak a helyi kiválóságokat ismeri el. A Primák 5 millió, a Primissimák 15 millió forintot vehetnek át a díj mellé, a Junior Prima díj 2 millió, a megyei Prima díj pedig 1 millió forint jutalommal jár.
A közönségdíjas jelölt személye idén is SMS-szavazással dől el. Szavazni szeptember vége és december eleje között lehet. A közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. A szavazás részletei rövidesen elérhetőek lesznek a hivatalos weboldalon és a Prima Primissima Facebook-oldalán. Az összegzés szerint az idei díjazottakkal együtt immár 480-an részesülhettek az elismerésben. A kiválóságok alkotómunkáját, tehetségük fejlesztését eddig összesen 4 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.
Magyar irodalom kategóriában Bertók László költő, író; Görgey Gábor író, költő és Vári Attila író, költő, míg a magyar színházművészet kategóriában Székely Gábor rendező, Szirtes Ági színész és Venczel Vera színész kapott jelölést. A magyar képzőművészet jelöltjei Katona Szabó Erzsébet textilművész, Korniss Péter fotográfus, fotóriporter és Maurer Dóra képzőművész lettek, a magyar tudomány kategóriában pedig Frei Zsolt asztrofizikus, Hamza Gábor jogtudós, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja és Sótonyi Péter orvos, patológus, egyetemi tanár közül választják meg az idei Prima Primissimát.
A magyar oktatás és köznevelés kategóriában „A zene mindenkié” Egyesületet, Falus Iván pedagógust, egyetemi tanárt és L. Ritók Nóra pedagógust jelölték, míg a magyar építészet kategóriában Nagy Csaba építész, Potzner Ferenc építész, művészettörténész és Tokár György építész szerepel a jelöltek között. A magyar sajtó kategória jelöltjei Bősze Ádám műsorvezető, zenetörténész, a Portfolio.hu gazdasági hírportál és a Rubicon történelmi folyóirat, a magyar sport kiválóságai közül Kozák Danuta kajakozó, Magyar Zoltán tornász és Vereczkei Zsolt úszó kapott jelölést.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.