A család alkotmányos meghatározásának módosítását célzó népszavazás után kormányátalakításra kerül sor – közölte Liviu Dragnea.
Dragnea azt is kifejtette, hogy ezentúl csak olyan minisztereket neveznek ki, akiknek jó a kommunikációs képességük. „A kormány minden tagjának kötelessége tájékoztatni az állampolgárokat a saját területén kifejtett tevékenységéről. Ha nem tud jól kommunikálni, akkor véleményem szerint nem maradhat a kabinetben. A rejtőzködő, sajtótól félő miniszterek, akik félnek a műsorokban való szerepléstől, nem lehetnek a kormány tagjai” – jelentette ki a pártelnök, hozzátéve, hogy ő maga többé nem akar „a miniszterek szóvivője” lenni. Viorica Dăncilă kormányfőről Dragnea azt mondta: kiegyensúlyozott, lojális és becsületes, aki a kormány és a parlamenti többség megőrzésén dolgozik. „Továbbra is teljes támogatásomat élvezi” – szögezte le az SZDP elnöke.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.