Tamás Sándor szerint eddig is rengeteg bonyodalmat okozott, hogy a központi döntéshozók legtöbb egy költségvetési évben gondolkodtak, komolyabb célkitűzések, beruházások, fejlesztések megvalósítását nem lehet ennyire beszűkítve kezelni. „Ha egy hídépítést csak a költségvetési évhez mérnénk, nem készülhetne el, vagy ha egy intézmény kiépítését – így a megyei hulladékgazdálkodási rendszerét – a négyéves önkormányzati ciklushoz igazítottuk volna, nem lett volna belőle semmi” – magyarázta az elnök. A két elv közötti ellentét miatt már számtalan összeütközésük volt Bukaresttel, és ezek sajnos a gyakorlatban is komoly gondokat okoztak.

Tamás Sándor a Maksát, Lécfalvát és Várhegyet összekötő út korszerűsítését említette, amelyet a lécfalvi hulladékkezelő központ létrehozásával párhuzamosan szándékoztak elvégezni, de a hektikus közbeszerzési rendelkezések miatt hétszáz napot késtek. A közberuházások helyzetét tovább bonyolította, hogy a kormány tavaly év végén, majd idén januárban úgy módosította a pénzügyi szabályokat, valamint a költségvetési törvényt, hogy az útépítésre fenntartott (megspórolt) összegeket elvette az önkormányzattól. Nyár elején tovább cifrázták a helyzetet egy sürgősségi kormányrendelettel. Vélhetőleg látva, hogy a bérekre nem lesz elegendő a pénz, feloldották azt a törvényes megkötést, hogy a fejlesztésre szánt összegeket működési, fenntartási költségekre ne lehessen átirányítani. Ez a rendelkezés azért volt újabb csapás az önkormányzatoknak, mivel a költségvetési törvény szerint a fizetések biztosítása prioritást élvez minden mással szemben, ezért sokan kénytelenek voltak a fejlesztésektől elvonni forrásokat, hogy a béreket folyósítani tudják.

Az már csak hab a tortán, hogy a várva várt költségvetés-kiegészítés, amelytől sokan azt remélték, hogy – akár az előző években – rendezi ezeket a problémákat, tulajdonképpen nem ezt tette. A legsúlyosabb, hogy a szociális rendszert pénz nélkül hagyták, de a helyi önkormányzatokat is nehéz helyzetbe hozták, egyebek mellett a zöld utat kapott uniós projektjeikre félretett összegeket vonták meg tőlük, „parlagon fekvő pénznek tekintve”. Tamás Sándor szerint nem létezik rendező elv, amely érvényes lenne erre a forráselvonásra, pénzosztásra. Nem kérték ki az önkormányzatok véleményét, az egész úgy mutat, hogy megnézték a számlákat, illetve a különböző mutatókat, majd „a konyhában valamit összetákoltak”. Ismeretei szerint a kormánynak nincsenek tartalékai, ezért a cél az volt, hogy minél több pénzt tartsanak vissza, erre utal az is, hogy a személyijövedelemadó-csökkentés miatti kiesést sem kompenzálták, noha év elején még ezt ígérték.

Érvényes az is, hogy a kormány szemszögéből a jó közpénzkezelő ismét csak az, amely gyorsan elkölti az pénzt, nem tervez, nem tartalékol. Még diszkriminációról sem lehet beszélni a székely megyék kapcsán, mivel az ország szinte minden közigazgatási egységét pénz nélkül hagyták, sőt, Háromszék még viszonylag jól járt másokhoz képest. Tamás Sándor szerint egyelőre megjósolhatatlan, hogy november-december mit hoz, a megyei önkormányzatnál úgy készülnek, hogy saját forrásokból, amit lehet, megoldanak. A kormány által az elmúlt időszakban felmutatott „ámokfutásra” meglátása szerint az ideális megoldás a területi autonómia lenne, vagy legalábbis kezdésként egyfajta fiskális autonómia, amely révén a források oroszlánrésze a megyében maradna, és itt döntenének a felhasználásukról.

Amint arról beszámoltunk, a költségvetés-kiegészítéssel Háromszéken tizenhárom település büdzséjét kurtította meg a kormány 656 ezer lejjel. Dálnok, Gelence, Kökös, Lemhény, Ozsdola, Kézdiszentkereszt, Sepsi­kőröspatak, Torja, Uzon, Vargyas, Zabola és Zágon esetében 167 ezer és hatezer lej közötti összegeket vontak el – a legtöbbet Ozsdolától, de sokat veszített Kézdiszentkereszt, Torja, Uzon, Dálnok és Zágon is. Egy kivételével (Nagypatak) a többiek még kaptak valamennyi pénzt, de a túlnyomó többségük kétszázezer vagy az alatti összeget, háromszázezer felettiben csak hat község részesült.