Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Románoktatás magyar elemibenTüntetés a tanfelügyelőség előtt

2018. szeptember 25., kedd, Közélet

A marosvásárhelyi kezdeményezésből létrejött Magyar Szülők Szövetsége által indított szülői tüntetéssorozat hétfőn meghirdetett megmozdulásához Háromszéken is csatlakoztak, kedden délután a megyei tanfelügyelőség sepsiszentgyörgyi székháza előtt a román nyelv oktatását érintő kormányhatározat visszavonását követelték néhányan.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A szülők azt kérik, az elemi osztályokban továbbra is a tanítók oktassák a román nyelvet, a kormány vonja vissza azt a határozatot, amely szerint ezentúl csak román szakos tanárok taníthatják ezt a tantárgyat az előkészítőtől a negyedik osztályig. Kovács Rita azt mondta, ő a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola szülői közössége nevében vesz részt a tiltakozáson, s kiáll azért, hogy ne lépjen érvénybe a határozat, mert szerinte a tanító, akivel a gyermekek összeszoktak, sokkal jobban meg tudja tanítani a nyelvet, és az ő korosztályuknak megfelelően tálalja a tanulnivalót. A tanító nénivel elégedettek, el sem tudja képzelni, mi lenne, ha új tanár érkezne, aki románt tanít – mondotta.

Benkő Anna elmondta, két gyermeke tanul a Váradi József Általános Iskolában, a kisebbik idén kezdte a nulladik osztályt, a nagyobbik harmadikos a református tagozaton, azt szeretnék, hogy a tanító nénik tanítsák a románt. Fontos, hogy megtanulják a román nyelvet, de így is van angol, torna, személyiségfejlesztés, és most jöjjön romántanár, az túl sok – mondja az anyuka. Andrei Mária előkészítős kisfiáért állt ki, jelenléte azért is érdekes, mert nevelt gyermeke otthon is megtanulhat könnyen románul a vegyes házasságban, de szerinte meg kell adni a lehetőséget, hogy a gyermekek megtanulják a nyelvet, s nem mindegy, milyen módszerekkel, ezért támogatja a szülői kzdeményezést.

A Magyar Szülők Szövetsége arra számít, egyre többen csatlakoznak a keddtől elindított tüntetéssorozathoz, és minden térségben megmozdulnak a szülők, hogy szavukat emeljék a magyar diákokat érintő diszkriminatív intézkedés ellen. Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetsége szóvivője lapunk érdeklődésére azt mondta, fontos, hogy Hargita és Kovászna megye is jelezze, elfogadhatatlan a szóban forgó rendelkezés, de a két magyar megye nélkül erőtlen a szórvány tiltakozása, és nem tudnak eredményt elérni. A Magyar Szülők Szövetsége határozottan visszautasítja a románnyelv oktatására vonatkozó kormányrendeletet, annak visszavonását követeli, amíg az nem történik meg, naponta tiltakoznak a szülők a rendelkezés érvénytelenítése céljából. Az összehangolt program szerint minden megyeközpontban hétfőtől csütörtökig 17–18 óra között, pénteken 12 –13 óráig várják a szülőket a megyei tanfelügyelőségek előtt fehér lobogóval, a szervezők fehér karszalagot viselnek.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint tisztségben marad-e a Dăncilă-kormány év végéig?






eredmények
szavazatok száma 702
szavazógép
2018-09-26: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

TIFF Karaván Sepsiszentgyörgyön
A TIFF Karaván Sepsiszentgyörgyre érkezett. A háromestés szabadtéri filmvetítés 27-éig zajlik, esténként 20.30-tól a főtéren. A Sepsiszentgyörgy önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház által támogatott rendezvényen a részvétel ingyenes.
2018-09-26: Riport - Hecser László:

Kisbaconba öröm járni

Kellemes sétát jelent Nagybaconból, a református templom és a temető mellett elhaladva Kisbaconba menni. Jó látni, mennyire rendezett és kihasznált minden egyes parcella, hogy az emberek dolgoznak, betakarítanak, az alig bokányi patak tisztaságával arra biztat, mártózzunk meg benne, majd tovább a takaros porták kapják meg szemünk. Bár bevalljuk, némileg elfogultak vagyunk e kis faluval szemben, nem kell az apróságokat eltúlozzuk ahhoz, hogy szépet írjunk róla. Örvendetes, hogy van egy mag, amelyik tevékenységével fiatalt, meglett embereket és időseket is meg tud szólítani, jó hallani, hogy a fiatal szülők nem viszik gyermekeiket nagyobb iskolába, így az megmaradhat, a tévének köszönhetően jellegzetes ételük híre a nagyvilágba is eljut, vagy hogy a kis falu vonzó a pályakezdő református lelkész számára is.