Kelemen-Karikás Árpád református lelkipásztor a templom falai közt a Prédikátor könyvéből vett igére épített beszédében úgy fogalmazott: lássuk be, a jó Isten mindennek rendel időt. Több évtized elnyomás után, 1940-ben újra magyar világot rendelt, s Székelyföld ismét székely lett, majd négy esztendővel később nemcsak elvesztettük azt, de szeptemberben, amikor gyilkos indulatokkal teli emberek szállták meg a falut, még szörnyűbb időket volt kénytelen megélni Szárazajta. Mégsem fordultunk el Istentől, tudtuk: megtart, s ad nekünk még szép jövendőt. És adott akkor, amikor a negyvenes évek végén a kis faluban öt esztendő alatt százharmincnál több gyermek jött világra, s azóta is folytonosan gondoskodik rólunk, megtartott magyarságunkban, így ma itt lehetünk, és emlékezhetünk vértanúságot szenvedő nemzettársainkra – mondotta, majd a Fennvalót arra kérte, segítse a veszteséget szenvedőket, szívükben még mindig fájdalmat hordozókat, és adjon békességet, bizodalmat, megtartó hitet Szárazajta népének.

Az emlékezők a nagybaconi rézfúvósok vezetésével a szárazajtai tizenhárom mártír iskola előtt felállított emlékművéhez vonultak, ahol az IKE-sek verset és éneket adtak elő, Kelemen-Karikás Ilona pedig Wass Albert Patkányok honfoglalása című művét olvasta fel.

Benkő Emőke, a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) Erdélyi Országos Tanácsának alelnöke szerint még a történelmi román források szerint sem volt más bűnük a szárazajtaiaknak, mint a magyar mivoltjuk. A szónok a Maniu-gárda Belényesen, Gyantán, Csíkszentdomokoson, Gyergyószentmiklóson, Egeresen és Bánffyhunyadon elkövetett hasonló rémtetteiről is szólt, s nem feledkezett meg azon magyarokról sem, akiket a háború végén a román hatalom fogolytáborokba hurcolt.

Szabó Miklós, a Történelmi Vitézi Rend hadnagya a szárazajtai történések mellett szólt az internáló táborokba hurcolt és ott elhunyt székelyekről, majd a ma politikai vezetőit szólította meg.

Napjainkban nem szabad pártokban gondolkodnunk, és rövid távú politikai érdekek mentén mérlegelnünk, hiszen a tét nem kisebb, mint nemzetségünk megmaradása ezen a tájon.

A mindenkori hatalom már száz éve beolvasztásunkon dolgozik, s amint lankadunk, szűkíti életterünket, elveszi iskoláinkat: nem szabad hallgatnunk, hanem utcára kell vonulnunk, hangosan kell követlenünk a minket megillető jogokat – mondotta.

Gábor Ferenc, az MVSZ Országos Tanácsának elnöke a Fekete-Körös völgyében, a nagy román tengerben szigetként élő magyarság szárazajtaiakhoz hasonlókat megélt Köröstárkány és Kisnyégerfalva (1919-ben), valamint Magyarremete és Gyanta (1944-ben) vértanúságáról beszélve úgy fogalmazott: a ma nemzedékének meg kell mutatnia, felnőtt az elődök példájához, s tesz azért, hogy a napjainkban folyó történelmi kisemmizésünket, kulturális és szellemi jogfosztásunkat megakadályozza. Ha nem így cselekszünk, gyermekeink nem fogják itthon keresni a megélhetést, utódaikat nem itt fogják felnevelni, közösségünk pedig felmorzsolódik – jelentette ki.

Pap Attila sepsiszentgyörgyi belvárosi református lelkész, Németh Izsák dédunokája úgy fogalmazott: az istentiszteleten öröm volt hallani, hogy a tragikus történések után is a falu újra talpra tudott állni, és bízott a jövőjében, majd az áldozatok neveit – Elekes Lajos, Gecse Béla, Nagy András, Nagy D. József, Nagy Sándor, Málnási József, Németh Gyula, Németh Izsák, Szabó Beniám, Szép Albert, Szép Albertné Málnási Regina, Szép Béla és Tamás László – olvasta fel.

A kegyelet virágait előbb a hozzátartozók, majd az emlékezők helyezték el, végezetül himnuszunkat énekelték az egybegyűltek.