Azóta uniós normákhoz igazította a gyárat, és a napokban kiadott sajtóközlemény szerint július 1-jén megkezdte craiovai termelőegységei egy részének áthelyezését Kovásznára. A ketchup- és mustárgyártás átköltöztetésére a nyersanyagárak és a személyzeti költségek Craiova környékén bekövetkezett növekedése késztette a céget.
A nyersanyagárak drasztikus növekedése olyan piaci kihívás, melyhez a cégnek alkalmazkodnia kell — áll az OFR sajtóközleményében. ,,Jelen helyzetben folytatjuk az üzleti hatékonyság növelését a termelési aktívák összevonásával, tiszteletben tartva az idén aláírt kollektív munkaszerződésben meghatározott feltételeket" — nyilatkozta Manuela Banu, az ORF ügyvezető igazgatója.
Sajtóértesülések szerint az intézkedés következtében az ORF hatvan craiovai alkalmazottjának mondott fel. Dragoş Frumosu, az élelmiszer-ipari szakszervezetek országos szövetségének elnöke szerint az országba bejött multinacionális cégek a munkaerőt nem mindenütt fizetik egyformán. A béreket a régiókban az ottani kereseti szintek szerint állapítják meg. Tehát a cégnek Craiova vagy Bukarest magasabb személyzeti kiadásokat jelent, míg Kovásznán a fizetések alacsonyabbak. A szakszervezeti vezér attól tart, hogy az ORF megszünteti Craiován a margaringyártást is, és akkor közel kétszáz alkalmazott utcára kerül. ,,Az is igaz, hogy a craiovaiaknak munkahelyeket ajánlottak fel Kovásznán, de akinek családja és háza van, annak nagyon nehéz otthagyni mindent, és elmenni egy több száz kilométer távolságra levő városba" — vélekedett Dragoş Frumosu.