Nehéz mérkőzés előtt áll a Sepsi OSK, hiszen ma 21 órától a néhány napja edzőváltáson átesett Dinamo ellen lép pályára a Ștefan cel Mare Stadionban az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának nyitómérkőzésén.
A szentgyörgyi csapat az előző fordulóban hazai környezetben osztozkodott a pontokon a sereghajtó és nyeretlen FC Voluntari együttesével, míg a Dinamo 1–0 arányú vereséget szenvedett a Jászvásári Poli vendégeként. Legutóbb mindkét csapat kedden játszott a Román Kupa 5. körében, a piros-fehérek a Temesvári Poli ellen hosszabbítás és büntetőpárbaj után 5–3-ra győztek, míg a Claudiu Niculescu irányította labdarúgók 3–1-re diadalmaskodtak az Unirea Brăila felett.
A háromszéki gárda és a bukaresti együttes az előző idényben négyszer találkozott, a fővárosi csapat az alapszakaszban mindkét mérkőzést megnyerte (1–0 és 3–0), míg az alsóházi rájátszásban előbb Eugen Neagoe csapata gyűjtötte be a három pontot (2–0), utána pedig gól nélküli döntetlent játszottak.
A Sepsi OSK kilenc fordulót követően 15 ponttal a negyedik, a Dinamo 10 ponttal – három győzelem, egy döntetlen és öt vereség – a tizedik, ez idáig 12 gólt jegyzett és 17 találatot kapott. A piros-fehér mezesek idegenben egy győzelem és két vereség mellett kétszer játszottak döntetlent, viszont a bukaresti együttes négy hazai mérkőzéséből mindössze egyszer maradt pont nélkül.
A 10. forduló programja: Dinamo–Sepsi OSK (ma, 21 óra), FC Voluntari–FC Botoșani (szombat, 19:15 óra), Medgyesi Gázmetán–Jászvásári Poli (vasárnap, 16 óra), FC Viitorul–Astra Giurgiu (vasárnap, 18 óra), FC Hermannstadt–FCSB (vasárnap, 21 óra), Concordia Chiajna–Dunărea Călărași (hétfő, 18 óra), Kolozsvári CFR–Craiova (hétfő, 21 óra). A mérkőzéseket a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look TV élőben közvetíti.
Hétvége a focipályákon
III. LIGA. A rangsor hatodik helyén álló Kézdivásárhelyi SE szombaton 17 órától a negyedik pozíciót elfoglaló Foresta Suceava csapatával játszik a Sinkovits Stadionban a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. További mérkőzések: * ma Râmnicu Sărat–Roman, Pașcani–Gloria Buzău * szombaton Metalul Buzău–Focșani, Sporting Liești–Șomuz Fălticeni, Galaci Oțelul–FC Botoșani II., Sănătatea Darabani–Ceahlăul Piatra Neamț * vasárnap Știința Miroslava–Bucovina Rădăuți.
IV. LIGA. A 7. forduló programja (ifjúságiak 14.45, felnőttek 17 órától): * szombaton Berecki FC–Papolci FC, Illyefalva–Szitabodza, Zágon–Bardoc * vasárnap Csernátoni FC–Nagyajta, Ozsdolai FC–Gelence, Perkő–Barót, Réty–Kovászna.
MEGYEI ROMÁN KUPA. A 2. forduló programja: Árkos–Kommandó (vasárnap, 16.30 óra), Szotyor–Bölön (vasárnap, 16.30). (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.