Huszonnégy falugazdászt alkalmaz a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesülete, a meghirdetett állásokra 75-en jelentkeztek (63-an felsőfokú végzettséggel) – jelentette be az elmúlt pénteken Becze István, az egyesület vezetője a csíkszeredai megyeházán tartott gyűlésen. Következik az életrajzok elemzése, a versenyvizsga megszervezése, majd a döntés, amelynek során egyeztetnek az egyesületet alkotó szervezetekkel is – mondta Becze a Kovászna, Hargita és Maros megyei megbízottak összejövetelén. A falugazdászok feldatköréhez szaktanácsadói munka is tartozik. A hálózat működésére Magyarország kormánya biztosít keretösszeget.
A toborzás után felmérik az igényeket, ágazati egyeztetéseket folytatnak, amelyek keretében szakmai rendezvények megszervezéséről is döntenek – számolt be az elnök, aki kihangsúlyozta: a tagszervezetek, az önkormányzatok segítségére van szükség, hogy a falugazdászok a gazdák számára valóban hasznos munkát folytathassanak. Ezt adatbázisok átadásával, rendezvények, tevékenységek helyszínének biztosításával, a programokban való részvétellel tehetik meg – mondta Becze.
Az ülésen részt vett Magyar Ferenc, a gödöllői Szent István Egyetem kancellárja is. Az egyetemi vezető kijelentette: hogy a szaktanácsadás jól működjön, a falugazdászokat szakképesítésben részesítik a Pro Agriculturae Hargitae Universitas Alapítvány és dr. Máthé Emma vezetésével. A székelyföldieknek Csíkszeredában szerveznek képzést, de újdonságként bevezetik a videókonferenciák rendszerét, ami lehetővé teszi, hogy a falugazdászok a világhálón keresztül, élőben lépjenek kapcsolatba az egyetem oktatóival, így nem kell minden alkalommal Magyarországra utazniuk. A felkészítőt az elsajátítottak felmérése követi, de később is figyelemmel kísérik a falugazdászok tevékenységét – jelentette be.
A tanácskozás során Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyesületének egyik alapítótagja felszólalásában hangsúlyozta: óriási kihívás a falugazdász-hálózat kiépítése, olyan rendszerre van szükség, amely szakmailag és a területi megoszlást illetően is stabil.
Orbán Miklós, az AgroSIC Közösségek Közti Társulás vezetője, a falugazdász-hálózat építésének háromszéki megbízottja érdeklődésünkre elmondta: a megyében öt falugazdászt alkalmaznak. 28-an pályáznak a meghirdetett helyekre, nagy részük felsőfokú végzettséggel. Olyan is van köztük, aki külföldről jönne haza a munkát végezni – emelte ki, hozzáfűzve: a héten elemzik a jelentkezők iratcsomóit.
A megye minden kisrégiójában fog tevékenykedni egy-egy falugazdász, számukra irodákat is létesítenek. A falugazdásznak ismernie kell a gazdatársadalmat, az agráriummal kapcsolatos intézmények, önkormányzatok alkalmazottjait. Fel kell mérnie a helyi, egyéni problémákat, ezekre megoldást kell keresnie, útmutatást kell adnia az érdeklődőknek. Fontos feladatuk lesz segítséget adni a gazdáknak a mezőgazdasági pályázatok dokumentációjának összeállításában, mint például a parcellák bejelölése az elektronikus rendszerben – körvonalazta a falugazdászok feladatkörét.