Lecsengett az elemi iskolákban a riadalom, amely amiatt keletkezett, hogy a román nyelv tanítását román anyanyelvű szaktanárokra bízták volna. Az egész Erdélyt felbolygató tiltakozások, tüntetések, folyamodványok végül a rendelet visszavonását és a makacskodó miniszter, Valentin Popa lemondását eredményezték. Ő ugyanis a csíkszentdomokosi tanévnyitón románul akart beszélgetni a kis elemistákkal, ami túlságosan egyoldalúra sikerült. Bizonyítottnak vélte az igazát.
Románul, ha itt akarunk élni, kétségkívül meg kell tanulni. Ezt senki nem vitatja, és mindenki, aki e kérdésben megszólal, keresi a megoldást. Mert lehet ugyan tanulni egy nyelvet könyvből, iskolában, és az elég ahhoz, hogy megértsünk, lefordítsunk egy szöveget, de ahhoz már elégtelen, hogy helyesen tudjunk beszélni, ami a magyartól eltérő hangsúlyt, kifejezéseket, a szavak helyes használatát jelenti.
Mi segítené az eleinte magyarul gondolkodó, majd „fejben lefordított” idegen nyelv közvetlen használatát, egyszóval a szabad társalgás akadálytalan gyakorlatát? Akik román többségű településen élnek, éltek, már gyermekkoruktól kifogástalanul, mondhatni anyanyelvi szinten beszélnek románul. Sőt, tapasztaltam, hogy bár magyarok, érezhető beszédükön a román nyelv befolyása. Nos, akkor van javasolható megoldás a székely gyerekek romántudását más módon is fejleszteni?
Szokás volt gyermekkoromban a diákcsere. Különösen polgári családokban. Ez azt jelentette, hogy a serdülő magyar gyerek a nyári vakáció egy részét egy román családnál, többségében román vidéken töltötte. Viszonzásképp az illető családból az egyik gyerek a magyar családhoz jött néhány hétre magyarul tanulni. Ehhez semmi egyéb nem kellett, csak mindkét család részéről a bizalom és a két, együtt élő nép barátságát és közös jövőjét illető elkötelezettség. Ez több évig megismételve akarva-akaratlan alkalom volt az iskolai tananyag hasznosítására is.
Sajnos, ma már nem hallok ilyen kezdeményezésről, holott egy nyelvet csak beszélve lehet valójában megtanulni. De nem reménytelen az a szándék, hogy felélesszük ezt a több szempontból is hasznos szokást. A tömbmagyarság vidékei számos szórványkapcsolatot ápolnak. A szórványban élő magyarok pedig ismerik azokat a román családokat, ahova nyugodtan elengedhetjük gyerekünket. Ennek a szokásnak a felelevenítésével nem csupán lehetővé tennénk gyermekünk bátor és hibátlan megszólalását románul, hanem a baráti kapcsolatokat is erősíthetnénk.
Erre pedig legalább annyira szükségünk van, mint a nyelvi félszegség leküzdésére.
