Nem azonosak ezek a világnézeti különbségekkel? Ha a szó valódi értelmében használnánk a világnézet fogalmát, nem volna köztük nagy eltérés. Csakhogy világnézeten általában azt a sémát értjük, amelybe az egyén önmagát besorolja, azt a kategóriát, amelyet magáénak vall. Ilyen sémapár például az, hogy valaki vallásos vagy materialista. Ez azonban igen elnagyolt, általánosítást rejtő kategorizálás, ezért érdemes finomabbá tenni az életszemlélet fogalom használatával.
Egy új család létrejötte mindig különleges pillanat, és ez nemcsak az esküvői szertartást és az azt követő lakodalmat jelenti.
Nem tagadhatjuk, hogy a család nemcsak a szülőket jelenti, hanem sógorok és sógornők, nagynénik meg nagybácsik, sőt, barátok, barátnők kusza szövevényét is. És ez a szövevény beborítja – vagy be akarja borítani – az új családját épp alapító gyermekünket, és rajta keresztül a mi családunkat is.
A család életszemléletén elsősorban az értékeknek a családtagok által gyakorlatban megélt rangsorolását értem. A külsőségek ugyanakkor gyakran teljesen ellentétes tartalmat takarnak. Ez egyrészt elszomorító, mert látszólag azonos felfogású családok között is lehetnek emiatt kirívó ellentétek. Ugyanakkor vigasztaló is, mert a látszólag ellentétes felfogásúak is sok mindenben találhatnak közös alapot.
Az egyik esetben például két vallásos család gyermeke kötött házasságot. Ideálisnak mondható a történet, ha nem támadt volna ellentét már az esküvő előtt az örömszülők között. Az egyik család csendes esküvőt szeretett volna, bensőséges szertartással, míg a másik család ragaszkodott hozzá, hogy a nagy esemény a város legszebb és legpatinásabb templomában legyen, orgonistával, vonósnégyessel, szólóénekesekkel. A mise nem annyira lényeges, az csak elnyújtja a szertartást, talán a pap valamennyit el is hagyhatna belőle – morfondírozott a szülőpár, akik szerint a legfontosabb, hogy felejthetetlen legyen a „rendezvény”.
Láthatjuk, hogy a két családnak azonos kategóriájú a világnézete, de merőben más értékrenden alapul a szemlélete.
Szerencsére különböző világnézetű családok is alkothatnak békés egységet, ha megvan bennük a másik család felfogásának a tisztelete, és találnak közös célokat. Ilyen közös cél lehet a gyermekeik boldogsága.
Nemrég olvastam egy igen művelt ateista házaspárról. Leányuk vallásos fiúhoz ment feleségül. A két idős ember nagy tisztelettel és együttérzéssel vett részt az egyházi esküvőn. Később, amikor megszülettek az unokák, és időnként ők pesztráltak, együtt mondták az esti imát az apróságokkal. Vasárnap templomba viszik a gyermekeket, hogy ne okozzanak törést a kicsik lelkében.
Mit tehetünk a békés egymás mellett élés érdekében? Elsősorban saját portánkon tegyünk rendet, hogy vallott világnézetünk essék egybe ténylegesen a megélt értékrendünkkel. Kitűzött céljaink és az elérésükre használt eszközeink, nem kevésbé az erre fordított időnk beosztása tükrözze azt a fontossági sorrendet, amelyet Isten megszabott a teremtésben és megváltásban.
Ha a másik család egészen más értékrendet követ? Tartsuk tiszteletben felfogásukat! Ne kritizáljuk őket, de szilárdan tartsuk magunkat minden lényeges dologban a saját meggyőződésünkhöz. Ne akarjuk őket „megtéríteni”, de mégis, próbáljuk minél vonzóbban élni a saját felfogásunkat. És ami a legfontosabb: mindig őszinte szeretettel közeledjünk hozzájuk, még az esetleges kudarcok után is.
Tartsuk szem előtt azt is, hogy gyermekünk nem választottjának egész családját veszi házastársul, ezért a látszatbéke kedvéért nem szabad rossz tendenciáikat magára vennie. Ám valódi béke az új kis családban csak akkor alakulhat ki, ha békében és szeretetben illeszkedik be a háttér-nagycsaládba.
Kertész Tibor, a Gyulafehérvári Családpasztorációs Központ munkatársa
