Feszültséget okozott a kormánypártok között a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről szóló törvénytervezet, ezért ennek megszavazását tegnap ismét elhalasztották legalább egy héttel.
A Szociáldemokrata Párt (SZDP) és koalíciós partnere, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) közötti nézeteltérésre már kedden fény derült, amikor a képviselőház három illetékes szakbizottságának üléséről a kisebbik kormánypárt törvényhozói kivonultak. Elégedetlenségüket az váltotta ki, hogy a szociáldemokraták előzetes hatásvizsgálat nélkül, a honatyáknak az utolsó pillanatban eljuttatott módosításokkal akarták megváltoztatni a törvénytervezetet, amelyet szeptember végén a szenátus már megszavazott. A képviselőház tegnapi plenáris ülésén az RMDSZ is csatlakozott az LDSZ álláspontjához, és azt kérte: küldjék vissza a tervezetet a szakbizottságokhoz, amibe a szociáldemokraták beleegyeztek. A fekete-tengeri földgáz kitermelését szabályozó törvényt idén már megszavazta a parlament olyan formában, amely nem volt kedvező a kitermelésben érdekelt vállalatoknak, ezért Klaus Iohannis államelnök visszaküldte a törvényhozásnak. Szeptember végén a szenátus kedvező feltételeket fogadott el a kitermelő vállalatok számára, a szociáldemokraták azonban most ismét több szigorító feltételt indítványoztak az alsóházban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.