Macron átalakítja a kormányt

2018. október 8., hétfő, Kitekintő

Emmanuel Macron francia államfő új lapot kíván nyitni a kormányzásban a belügyminisztere és egyik legfőbb politikai szövetségese, Gérard Collomb lemondását követően, ezért előrehozza a jövő tavaszra tervezett kormányátalakítást – értesült a Le Journal du dimanche (JDD) vasárnap megjelenő hetilap.

A francia elnök – akinek népszerűsége a mélypontra süllyedt a Benalla-ügy, majd három minisztere távozása után – Edouard Philippe miniszterelnökkel együtt új lendületet szeretne adni politikájának kormánya átalakításával. A kormány tagjai többségében a civil szférából érkezett technokraták.

Míg a népszerű Nicolas Hulot környezetvédelmi miniszter távozását még elszigetelt esetnek tekintette az elnöki hivatal, addig a belügyminiszter lemondása láncreakciót indíthatott volna el, miután „a csapatban vannak kifáradt emberek, mások pedig szeretnének elmenni, így kihasználjuk az alkalmat” – idézett a lap egy kormányhoz közeli forrást.

A JDD úgy tudja, hogy öt és tíz közé tehető azon tárcák száma, amelyek élén változás várható, s egyes minisztériumok hatásköreit is átalakítják. A tervezett forgatókönyv szerint Edouard Philippe miniszterelnök a hét elején benyújtja kormánya lemondását, majd az államfő ismét őt nevezi ki miniszterelnöknek, ő pedig a legitimációja megerősítésére bizalmi szavazást fog kérni a nemzetgyűlésben, ahol Emmanuel Macron pártjának, a Köztársaság Lendületbennek abszolút többsége van, ezért a szavazás csak formalitás lesz. Azt követően viszont a miniszterelnöknek alkalma lesz beszédet mondani a képviselők előtt az új kormány irányvonaláról, és egyértelművé tenni a hatalom szándékait a jövő májusi európai parlamenti választások előtt.

Elemzők szerint a kormányban csak azok a technokraták maradhatnak, akik nemcsak a szakterületükön, hanem politikailag is bizonyították rátermettségüket az elmúlt másfél évben, miután az EP-választások előtt a korábbiaknál várhatóan homogénebb kormány valamennyi tagját be kívánja vetni Emmanuel Macron a franciákat leginkább érintő kérdésekről hozott döntések (munkanélküliség, adópolitika, migráció), illetve a reformok elmagyarázására.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2018-10-08: Kitekintő - :

Elkerülhetetlen Skócia függetlenné válása

A skót miniszterelnök szerint Skócia elkerülhetetlenül független ország lesz, és ennek valószínűségét a brit EU-tagság megszűnése (brexit) is erősíti.
2018-10-08: Kitekintő - :

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából

Kiutasítottak négy orosz hírszerzőt Hollandiából még áprilisban, miután megpróbáltak betörni a hágai Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) informatikai rendszerébe – jelentette be csütörtökön a holland védelmi miniszter. Az orosz külügy szerint megrendezett propagandaakció a holland vádaskodás.