Mintha háború után lennénk, úgy számolgatja mindenki a hétvégi népszavazás győzteseit és veszteseit. Első látásra egyértelműnek tűnik, hogy a román ortodox egyház és a kormánykoalíció égett le a legjobban, de azért árnyaltabb a kép.

A „hagyományos család nevében” kiírt referendum ugyan megbukott, de egy másik hazai hagyomány, a felelősség hárítása nagyon is elevenen mozog. Az a szervezet, amely a valóban sok gonddal küszködő romániai családok támogatására az azonos neműek házasságának megakadályozását találta ki megoldásként, alig tudott a kezdeményezésük aláíróinál több szavazatot nyerni, és most a kormányt hibáztatja, amelynek tényleges vezetője botorul felült a biztos nyertesnek ígérkező lóra, a visszhangos zuhanás után pedig a fejét sem találja. A Szociáldemokrata Párt – alelnökein keresztül, mert a vaskezű Liviu Dragnea mindig eltűnik, amikor rosszul sül el valami – előbb a választókat és az ortodox egyházat, majd az államfőt és az ellenzéki pártokat okolta a kudarcért, noha Klaus Iohannis konokul elkerülte a kényes témát, az ellenzékből pedig egyedül a Mentsétek meg Romániát Szövetség állt határozottan az üldözöttek oldalára, a nála számbelileg nagyobb, nevében liberális alakulat a konzervatív tábort erősítette (miközben szüntelenül szidja). Utólag ugyan az NLP-ben is megkezdődött a sárdobálás és a bűnbakkeresés, ahogy az SZDP-ben is, de ez már nem segít semmit azon, hogy a politikai osztály négyötöde ismét lejáratta magát.

A népszavazás annyiban sikeres volt, hogy az állampolgárok masszív távolmaradásukkal minden kétséget kizáróan kifejezték véleményüket a rájuk tukmált álproblémákról, no meg a parlamentről is, amelynek népszerűsége még ezt a szánalmas 20 százalékos részvételt sem érte el a legutóbbi közvélemény-kutatásokban. Rég halljuk, hogy fejlődést a szemléletváltás hozhat (bemerevedett hozzáállással csak a meglévő állapotokat lehet fenntartani, amelyekből viszont elegünk van), és úgy tűnik, hogy az utóbbi időben – gyakorlatilag a Colectiv-tűzvész óta – már sokkal többen kezdtek a saját fejükkel gondolkodni. S habár Románia lakosságának bő 80 százaléka a hagyományos család híve, a nagy többség nem kért a gyűlöletbeszédből és nem hagyta magát félrevezetni. Más dolgok foglalkoztatják az embereket, korszerű egészségügyi és közlekedési viszonyokat akarnak a befizetett adóik után – a népszavazásra kidobott 40 millió euróból be lehetett volna fejezni például a Lugos–Déva autópályát –, és békét, nem viszályt a magánéletükben, sőt, a közügyekben is, mert az állandó feszültség nem használ senkinek. Ha ehhez gazdasági bizonytalanság és kiszámíthatatlan törvénykezés is társul, az csak mélyíti a szakadékot a magas polcon ágáló kevesek és a földön járó tömegek között.

Egy csatát ezúttal megnyert a civil lakosság, de ünnepelnivalónk akkor lesz, ha a politikum felhagy az öncélú háborúskodással, és mondjuk az elmaradottságnak üzen hadat...