Az idézett szöveg, amely pontosan kifejezi Szolzsenyicin ars poeticáját, a Nobel-díj utólagos átvétele alkalmával hangzott el. (1970-ben kapta meg, akkor nem utazhatott ki, 1974-ben viszont könyvei és nyílt szovjetellenessége miatt száműzték, s akkor átvehette…) Az író, aki már a háború alatt tüzértisztként nyíltan bírálta leveleiben Sztálint, nemes egyszerűséggel csak ,,bandavezérnek" nevezve őt, sokat tett azért, hogy ritkuljon ama bizonyos levegő, és könyörtelenül leplezte le a kommunista rendszer erőszakos természetét és hazugságait. Magánleveleiért nyolc év lágerre és száműzetésre ítélték, írni kezdett, első kisregénye a hruscsovi rövid ,,olvadás" ideje alatt jelent meg, és világsikert aratott. Az Ivan Gyenyiszovics egy napja azt a lágerlétet ábrázolja, amelyet a hazugságban élő rendszer igyekezett titkolni… Még megjelenhetett néhány elbeszélése, de fogyni kezdett körülötte a levegő. Két nagyregényét (A pokol tornácán, Rákosztály) már Nyugaton adták ki, akárcsak a rendszer aljasságait átvilágító, az erőszak módszertanát leíró és a hazugságait leleplező monumentális dokumentumkönyvét, a többkötetes A Gulag szigetcsoportot. Az emigrációban hatalmas regényciklust írt A vörös kerék címmel.

Most, hogy kilencvenévesen meghalt, egyre többet idézik látnoki szavait, noha Oroszországba való visszatérése után, de már amerikai magányában sem szívlelhették különös, vad és borzongató próféciáit. Mert Szolzsenyicin nem csak egyike volt a huszadik század nagy orosz íróinak, hanem próféta is, aki szerette volna, ha a kommunizmus után más útra tér hazája, ezért is költözött haza húsz év után az Egyesült Államokból, ahol nem kedvelték túlságosan, nyilvános szereplésein rendszeresen, éles hangon bírálta a fogyasztói társadalmat. Otthon viszont nyomorúság és káosz fogadta. S ő, aki egész mozgalmas életében az erőszak és a hazugság ellen küzdött, ez ellen is fellépett. Terjedelmes életműve vádirat a huszadik századon uralgó terror és erőszak ellen.