Újraszabja Sepsiszentgyörgy egyik legforgalmasabb, már szinte állandóan eldugult részének forgalmi rendjét az önkormányzat. A Sugás áruház mögötti kis utcákról van szó, ahol az egyre nehézkesebb autós közlekedés lazítására két változatot is kidolgoztak, és ezekről az ott lakók véleményét is kikérték. A 27 tömbházból 13 vélemény futott be a megadott határidőig, ezeket megvitatták és kisebb módosításokkal benyújtják a közlekedési rendőrségnek is, jóváhagyásra. Egyelőre az első változat tűnik győztesnek, amely csak részleges egyirányúsítással jár.
Az elképzelés lényege, hogy a Tavaszi Sándor utca a Jysk áruháztól a Sugás áruházig egyirányú lesz, és vele együtt a Balázs Márton utca is, amelybe tehát az új forgalmi rend életbe léptetésétől kezdve már nem lehet behajtani a Gödri Ferenc utcából. A Tavaszi Sándor utcába ezentúl csak a Bánki Donát utca felől lehet bekanyarodni, a Sugás áruház mögötti kis utcából már nem, a Bem József utcából oda behajtó gépkocsik csak a Gróf Mikó Imre utcába mehetnek ki.
Kétirányú marad a Bánki Donát és a Jysk áruház bejárata közötti rövid utcarész – ahova a Jysk mögötti játszótér megkerülésével is vissza lehet jutni –, az új parkolónak a tömbházak felőli kijárata, a Jysk áruház hátsó ajtaja mögötti rész, és természetesen ki lehet jönni a Mikó utcai tömbház zsákudvarában levő parkolóból is.
A városháza javaslatán a rendőrség még módosíthat, de ha rábólint a benyújtott tervre, akkor rövidesen kihelyezik az új rendet jelző táblákat – legyünk tehát figyelmesek, és a következő időszakban ne megszokásból vezessünk ezekben a zsúfolt kis utcákban.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.