Mindez nemcsak kifárasztotta az embert, hanem ritmust is kölcsönzött életvitelének, felszabadította a lelki béklyók alól: oldotta a szomorúságot, szorongást, felszabadította az örömöt.

A mai kor embere ezen a téren is más, mint elődei. A technika nagymértékben helyettesíti a fizikai munkát, a járművek pedig a tömegek számára is lehetővé teszik a gyors helyváltoztatást. No de mindez egyben hátrány is, hiszen szükségtelenné teszi vagy legalábbis csökkenti a mozgást és annak igényét is.

Orvosok, tudósok foglalkoztak már az ülőéletmód számtalan következményeivel, mégsem történt jelentős változás e téren.

Míg a kisgyerek még rendkívül mozgékony, a kamasz már magányosan vagy csoportosan gubbaszt a padon, az iskolapadban, a kávézóban, a számítógép előtt. Bár kisdiákként még futballozott, ugrókötelezett, cserkésztáborokban tapasztalta meg a természetjárást, tizenévesként már túlhaladottnak tartja mindezeket. Az idősebbek megbotránkoznak ezen a viselkedésmódon, pedig a fiatal otthon hasonló életmódot tapasztal.

Mindenki elismeri a felfrissítő sportolás, a rendszeres mozgás, a tánc, a kirándulás fontosságát, mégis olyan nehéz megszabadulni a tehetetlenségtől. Pedig ha sikerül kimozdulnia e holtpontról, olyan elégtételt érez az ember, mintha csúcsokat hódított volna meg.

Hihetetlen módon feltöltődik életerővel, pedig előtte elfáradt. Segítőkészebb, megértőbb társakra lel, mintha csak egy sportpálya lelátóján üvöltené ki magát, hogy aztán a sör és a cigaretta társaságában elevenítse fel sportélményeit. A mozgás fontossága csak akkor válik igazán érthetővé, ha egy baleset, betegség megfoszt a lehetőségtől.

A most kezdődő olimpia remélhetőleg minél többünket ösztökél majd a mozgásra, mozgásigényünk kielégítésére.