De Istennek más terve volt számunkra. Amikor a negyven hét kitelt, július 11-én kértem felvételemet a kórházba, hogy állandó ellenőrzés alatt legyek. Aznap az orvos ultrahangos és nőgyógyászati vizsgálatokat végzett, majd ezt követően elektromos magzati megfigyelésre került sor (CTG), amely a baba szívhangját, valamint a méhösszehúzódásokat regisztrálja. Minden vizsgálat eredménye tökéletesen jó volt. Az elkövetkező nyolc nap mindegyikén készítettek CTG-t, azonban a laboratóriumi vizsgálat (vérvétel) és az EKG (amire egy esetleges műtétnél szükség lenne) elmaradt. (Mindezekben utólag részesültem.) Kórházi tartózkodásom kilencedik napján, amikor már a terhességem negyvenkettedik hetében voltam, újabb ultrahangos megfigyelésre került sor, amelynek alapján a magzatvíz mennyisége csökkenni látszott, ezért az orvos indokoltnak tartotta a szülés beindítását. Délelőtt háromnegyed tizenegykor tették fel az infúziót, és este háromnegyed nyolcig lecsepegett egy palack oxitocinos folyadék. Egész idő alatt voltak erősebb és kevésbé erős fájásaim, de sajnos, a szülés nem következett be. A baba szívhangja egész nap jó volt. Miután az infúziót levették, még másfél órát tartózkodtam a szülőszobában, de mivel gyengültek a fájások, az orvos visszaküldött a kórterembe, hogy feküdjem le nyugodtan, és pihenjek éjszaka (a beindított és abbahagyott szülés után!), azzal a tervvel, hogy két nap múlva (hétfőn) újabb oxitocinnal próbálkozunk, ha közben spontán módon nem zajlik le a szülés.

Az éjszaka folyamán jósló fájásokat kezdtem érezni, reggel hét órakor szóltam az ügyeletes nővérnek, így újabb CTG-megfigyelésre hívtak. Miután sikerült a készüléket beindítani, rögtön észrevehető volt, hogy a szívhang nagyon gyenge és lassú. Ezt követően az orvos megvizsgált, majd hallgatta (vagy próbálta hallgatni?) a szívhangot... Percek alatt előkészítettek a műtétre. Császármetszést végeztek, de sajnos, túl későn: a néhány órával azelőtt még ép, egészséges baba már nem élt, a zöld és sűrű állagú magzatvíz már nem biztosította számára a szükséges életfeltételeket.

Lelkemben a seb, amelyet ez a szörnyű próbatétel okozott, borzalmasan fájdalmas, de szívemben nincs harag, sem bosszúvágy. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve. Mindezt kizárólag életmentés céljából tártam nyilvánosság elé: aki ilyen helyzetbe kerül, tudja, hogy néhány óra, sőt, olykor néhány perc is létfontosságú lehet, és kérje a beavatkozást. Ha csak egyetlen emberéletet sikerül ezzel megmenteni, már nem volt hiábavaló leírnom.

Gál Judit