Barót tanácsa hétfÅ‘ délután tartott ülésén elfogadta a FelsÅ‘vÃz utcai hÃd és a város néhány kisebb útszakaszának aszfaltozására vonatkozó gazdasági és műszaki mutatókat. Az ún. kollektÃv hÃd újjáépÃtve elég széles lesz két jármű egyidejű biztonságos átkelésére, és mindkét oldalán járdát alakÃtanak ki.
A határozattervezetet ismertetve Lázár-Kiss Barna András polgármester elmondta: a hÃd újjáépÃtéséhez szükséges 1,6 millió lejt az árvÃz után a kormány bocsátotta a város rendelkezésére, a megvalósÃthatósági tanulmány kész, hamarosan indul a terveztetés is, Å‘ pedig abban bÃzik, hogy a közbeszerzést még idén elindÃthatják, azaz ideális körülmények között már március-április környékén kezdetét veheti a tényleges munka is. Két megfontolásra érdemes terv is született, amelyek közül Å‘ azt javasolja megvalósÃtásra, amely – figyelembe véve a várható gépjármű- és gyalogosforgalmat – 5,5 méter szélességet és mindkét oldalára járdát javasol.
A városháza aszfaltozni készül a Szabadság téren az 5A, 5B, illetve a 4A, 4B és 4C tömbház mögött, a 4D és 4E mindegyik oldalán, a Rózsa utca 1. szám 1-es, 2-es és 3-as lépcsÅ‘házánál (ott, amelyik összeköti a Béke és Bányász utcát); a Baróti Szabó Dávid utcában az 5E, 6C és 6D tömbház mellett, a PetÅ‘fi Sándor és a Gyöngyvirág utca között nemcsak az útra, hanem a járdákra is gondot fordÃtanak. A számÃtások szerint a tervezett beruházás költsége 1,2 millió lej, ám annak fedezését az országos fejlesztési program által oldanák meg. Az elÅ‘terjesztéseket a szakbizottságok és pártszÃnezettÅ‘l függetlenül mindegyik tanácstag támogatta.
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.