A muszkarin nevű hallucinogén anyagot tartalmazó légyölő galócából (Amanita muscaria), amely talán a szómának is alapanyaga, hallucinációt előidéző italt készítenek ott, ahol él a sámánizmus. Eddigi adataink alapján magyar nyelvterületen egyetlen gombát, a „bolondgomba” légyölő galócát sem használják – hagyományosan – hallucinogénként, révület, bódultság előidézésére. A vikingek „berserk” (fokozottabb harciasságot előidéző) állapot végett éltek mérgező gombával, ez lehetett akár a légyölő galóca is.
Tudjuk, hogy a népi gyógyászatban vizelethajtóként és ödéma (vizenyő) ellen ugyancsak alkalmazták. Erről a magyarság esetében nincs tudomásunk.
A földet próbálják, próbálták gyógyítani a moldvai magyarok, pontosabban termőbbé tenni úgy, hogy légyölő galócával trágyázzák (Moldva, Klézse).
Az Irtisz melletti osztják sámán három vagy hét gombát (légyölő galócát) eszik meg. Alszik egyet, majd felébred, s beszél a szellemekkel. Nálunk, magyaroknál – ha közvetetten is – szintén kapcsolható az istenség fogalomköréhez a gomba, elsősorban azért, mert a kereszténység felvétele előtt őseink szintén élhettek vele mint a természetfelettivel való kapcsolatteremtés elősegítőjével. A magyarral rokon, a sámánizmusban jelenleg is hívő népekhez hasonlóan sámánhitű őseink valószínűleg ugyancsak éltek a gombával gyógyítással. Az orvosláshoz igényelt révült állapot előidézésére használták.
A légyölő galóca a bolondgomba, a mérgező jelképét testesíti meg. Kétségtelen, hogy a magyar bolondgomba szó, amely a környező népek egyikénél sincs meg, legfeljebb átvételként a magyarból, rendszerint a táltossal meg égig érő fánkkal jelzett archaikus, sámánisztikus egykori hitvilágunknak feltételezhető nyoma. Arról tudunk, hogy bolondító hatást tulajdonítanak a légyölő galócának. Ezt például két felcsíki, egy háromszéki és egy gyimesi történet is alátámasztja. Ez utóbbit Kallós Zoltán balladakutatótól hallottam 1994-ben: Két öreg megbolondult a gombától, s egyet táncoltak tőle, s közben mondogatták, hogy: – Ripszom, ripszom. Ha jól emlékszem, ezt a középloki Finánc Erzsi mesélte nekem. Más: Egy házaspárral történt. Táncoltak bolondul a táncgombától, bolondgombától. Úgy (19)32–33-ban történt itt, a faluban. A légygombától volt ez. (Csíkborzsova) Csíkrákoson egyszer, nem es olyan régen valami gombától megbolondult valaki, s mind azt mondta: „A buglyák mennek, a buglyák mennek.” (Csíkborzsova) Kimentek valami atyafiak szénát csinálni. Gombát szedtek, megkészítették. Aztán kiállt az egyik a Bolondmezőre, s irányította a vasúti forgalmat mint született forgalmista. (Ozsdola)
A sámánisztikus hiedelmek – köztük, miért ne, esetleg a gombával kapcsolatosak is – bekerülnek a boszorkánymitológiába. További kutatások szükségeltetnek, hogy megállapíthassuk, magyar sajátosság-e, s mennyiben függ össze a sámánizmussal az az elképzelés, amelyre egy szegedi boszorkányperben utalnak: a boszorkányok táncának helyén csak piros gombák teremnek, semmi más.
A mikofób (gombagyűlölő) szászoknál a légyölő galóca szerencsejelkép. Rajzát az újévi jókívánságokhoz mellékelik. Nálunk karácsonyfadíszként fordul elő többfelé is.
Több gombás szólásmondásunknak is érintettje légygombánk. Az ilyenek, mint „bolondgombát evett”; „nő, mint eső után a gomba”, elégséges nyomatékkal jelzik: szerves része élő néphagyományunknak. Bolondgombának, vadgombának – csakúgy, mint Aranyosszéken – mindenekelőtt a légyölő galócát tartják (van, aki e néven is ismeri), a bolondgombát, az ismeretlent nem szedik le.
Zsigmond Győző
