Az együttélés lehetőségeiIllyés Elemér: Erdély változása 24.

2018. október 20., szombat, Emlékezet
A párizsi békeszerződés után
A kétnyelvűséggel kapcsolatban kialakult s a közoktatásban, közigazgatásban vagy a közélet bármely terén alkalmazott jogszabályok, állami törvények vagy hatósági rendeletek elsősorban nem időtállóak, megfogalmazásuk fogyatékos vagy kétértelmű.
Sajtónyilatkozatoknak, hivatalos beszédeknek a gyakorlati életben néha több jelentőségük van, mint a törvény erejének. Pedig épp az volna a lényeg, hogy a kétnyelvűséget hol, melyik területein az országnak és milyen mértékben alkalmazzák. A párt főtitkára, Ceaușescu 1971. július 16-ai beszédében hangsúlyozza ugyan az „együtt élő nemzetiségek” jogegyenlőségét, de ugyanakkor kijelenti, hogy „nekünk egyetlen felfogásunk lehet a történelemről”.
Öt évvel később, a Magyar és Német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának decemberi ülésén ugyanazon a gondolatmeneten halad: „nem fontos, hogy a nemzetiségek milyen nyelven énekelnek, szavalnak, játszanak színdarabot vagy milyen nyelven írnak, a lényeges az, amit mondanak és amit írnak”.
*
Az 1968-as csehszlovákiai szovjet invázió Bukarestre idegesítően hatott. Magyarország részt vett Csehszlovákia megszállásában, Románia nem – ami bizonyos mértékben megerősítette Magyarország pozícióját Romániával szemben a szovjet táborban. Nemes Dezső magyar politbürótag bukaresti látogatása alkalmával, öt nappal a szovjet invázió után, kétségtelenül felmerült a romániai magyar nemzetiség kérdése is. Nem volt véletlen tehát, ha Ceaușescu eddigi kisebbségpolitikájától eltérően egyrészt engedékenynek mutatkozott, ugyanakkor több lojalitást várt el tőlük. 1968. december 1-jén például, Erdély Romániához való csatolásának ötvenedik évfordulója alkalmával a román kormány felszólította a nyugat-németországi Erdélyi Szászok Egyesületét az 1919. január 8-ai medgyesi hűségnyilatkozat megerősítésére.
A csehszlovákiai események mégsem múltak el hatás nélkül. Az 1969. évi X. pártkongresszus és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsa 1971. márciusi gyűlése után a romániai magyarság jogai látszólag kibővültek, amire a magyar nyelvű sajtó is azonnal reagált: „Helyünk van minden országos intézményben, s elsősorban rajtunk múlik, hogyan élünk a lehetőségekkel, vagyis miképpen vesszük igénybe mindazt, amit a nemzeti egyenlőség számunkra a további fejlődésben is biztosít”... Óvatosabban fogalmazva olvashatjuk tovább: „talpukra tehát akkor állítjuk a szebbnél szebb elképzeléseket, ha a magyar dolgozók pártos-hazafias képviseletéből indulunk ki, s ehhez való viszonyában, tehát függvényeként fogjuk fel és kívánjuk is az anyanyelvű írásbeliség – egy minden rendű és rangú gondolatközlés – közéletiségét”. Közben nemzetiségi kiadó indult Kriterion néven, az 1968. október 24-i plenáris ülés engedélyezte a romániai magyar és német Nemzetiségű Dolgozók Tanácsainak mint „képviseleti testületnek” a megszervezését s annak országos, megyei és községi szinten való kiépítését. Nemzetiségi Igazgatóság alakult a közoktatásügyi minisztérium, illetve a Művelődési és Nevelési Tanács keretén belül, Nemzetiségi Bizottság jött létre a Romániai Írószövetség keretében, ki-, illetve visszabővült a magyar nyelvű sajtó, és magyar nyelvű szaklíceumok nyíltak. Az úgynevezett „néptanácsokban” 13 ezer magyar nemzetiségű tevékenykedett; feladatuk az illető községek, városok és megyék sajátos problémáinak tanulmányozása. Ceaușescu sokat idézett, 1971 márciusában elhangzott mondata jó ideig irányelve maradt a romániai nemzetiségpolitikának: „abból a tényből, hogy a nemzetnek még hosszas perspektívája van, következik, hogy a nemzetiségek léte is hosszas perspektívájú”.
E látszólag engedményes nemzetiségpolitika következtében a romániai magyar szellemi élet a rá következő évek leforgása alatt többet fejlődött, mint az elmúlt negyedszázadban. Ha azonban a fejlődés ívét megtörő újabb korlátozásokra gondolunk, ami tulajdonképpen már az 1971. júliusi „kultúrforradalom” meghirdetésekor bekövetkezett, hamarosan rájövünk, hogy a négy év alatt elért nagyszerű eredmények egy részének, mint például az irodalomnak, nemzetiségi szempontból csupán periodikus, időhöz kötött, de nem távlatokba ható jelentősége van. A folyamatosság megszakításával ugyanis az értelmiségi utánpótlás is megállt. Az eredményeket már nem lesz, aki hasznosítsa.
A két világháború közötti kisebbségi elnyomás precedensei a hetvenes évek elejétől sűrítve élnek tovább. Kezdődött az 1973. május 19-ei tanügyi reformra vonatkozó törvénnyel, és folytatódott, egyúttal kulminált az 1974. évi nemzeti kultúrjavak védelméről szóló törvénnyel. Az 1971-es nemzetiségpolitikai szemléletet 1975-ben már egy asszimilációs törekvésű irányzat váltotta fel: a nemzet és nemzetiség fogalma helyett a munkásosztály szerepe s vele együtt a szocialista államba való teljes integrálódás programja került a belpolitika előterébe.
A tapasztalat eddig azt mutatta, hogy a román nemzetiségpolitika nem izolált belpolitikai ügy, hanem a külpolitika széljárásától függ. A nemzetiségekkel szemben tett engedmények rendszerint valamilyen külpolitikai spekuláció szüleményei. Látszat voltukat az a lényegbeli különbség szemlélteti a legjobban, amely Románia nemzetközi fórumokon tanúsított magatartása és a belső, titkos szálakon futó nemzetiségpolitika valódi arca között tátong.
Az álcázás kifelé tökéletes. A Román Kommunista Párt 1972. évi ideológiai és politikai programjában például az európai biztonságra vonatkozó „ötpontos tétel” a népek önrendelkezési jogát is magában foglalja. Románia részt vett továbbá a nemzetközi jogszabályok tiszteletben tartását tárgyaló rendkívüli ENSZ-bizottságban, amelynek 1974. október 24-i nyilatkozata ugyancsak magában foglalja a népek önrendelkezési jogát. Eszerint minden nép saját maga határozhatja meg sorsát és szabadon választhatja meg politikai, társadalmi és gazdasági rendszerét. Továbbmenve, a román kormány kiküldöttje egy állandó bizottság létesítését is javasolta, amelynek a fenti határozatok ellenőrzése lenne a feladata. De emlékezzünk csak a helsinki záróhatározat 7. és 8. pontjára, amelyet a román kormány is elfogadott. Megkérdezhetnők: vajon milyen mértékben alkalmazza Románia az autonomikus jogokat nemzetiségeivel szemben? Semmilyen mértékben. Belpolitikai vetületben ugyancsak nem hiányzanak a jogegyenlőség elvére való gyakori utalások. Itt azonban a szavaknak már egészen más jelentőségük van.
A helsinki román nyilatkozat évében, 1973. május 19-én életbe léptetett tanügyi törvényrendelet alapjai­ban megbontja a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején létrejött egyensúlyhelyzetet a román és magyar nyelven folyó iskolai oktatás között. Az államtanács 1974/206-os számú törvényerejű rendelete, amely az Országos Levéltári Alapról szóló 1971-es számú dekrétum módosítása és a nemzeti kulturális patrimónium védelméről szóló, felháborító újabb törvénycikkely, amely külföldön is nagyfokú elmarasztalást váltott ki. A törvény elsősorban a nemzetiségi egyházak történelmi létét érintette súlyosan. Megjelenését előzetesen és utólag is nagyszabású sajtópropaganda kísérte. A magyar nyelvű A Hét folyóiratban például az alábbiakat olvashatjuk: „Minden anyagi és szellemi érték, amely hazánk vagyonát képezi, a román nép és az együtt élő nemzetiségek együttes (kiemelés I. E.) munkájának az eredménye.” A Tribuna României vezető helyen foglalkozik „a nemzeti kultúrjavak megőrzésének szükségességével”.
A nemzeti kultúrjavak védelméről szóló dekrétum nemzeti örökségnek és egyben állami tulajdonnak nyilvánítja azokat a „történelmi civilizációs műkincseket, amelyek az évezredek során Románia földjén az irodalmi-művészi alkotás, a tudományos és műszaki kutatás révén jöttek létre”. Az I. fejezet 1. és 2. cikkelye három fő kategóriába sorolja a kultúrjavakat: különleges művészi, történelmi-dokumentáris és tudományos értékű műkincsek. Az első és második kategóriába tartoznak az építészeti, képzőművészeti alkotások, történelmi vagy régészeti emlékművek, hiteles forrás jellegű dokumentumok és tárgyak, kéziratok, bibliofil könyvek, egyházi kegyszerek (kelyhek, keresztek, miseruhák, ikonok stb.), ritka érmek, bélyegek, antik bútorok, festmények vagy más ritka, történelmi értékű javak, a nemesfémekből készült, illetve nemesfémeket és drágaköveket tartalmazó tárgyak. A törvény szerint „a nemzeti kultúra örökségéből származó javak az egész nép tulajdonát képezik, s a társadalomnak gondoskodnia kell megvédésükről és megőrzésükről”. Széprodalmi mű sem jelenhetett meg külföldön hazai láttamozás nélkül. A törvény I. fejezetének 6. cikkelye elrendeli „a nemzeti kulturális kincsestár részét képező összes javak központosított állami nyilvántartását, megőrzésük feltételeinek biztosítását és tudományos kiértékelésük lehetővé tételét”. Az I. fejezet 7. cikkelye előírja, hogy a törvényben felsorolt javakat birtokosaik, nevezetesen a társadalmi szervek, egyházak vagy fizikai személyek kötelesek a törvény életbelépésétől számított 60 napon belül vagy esetenként 15 nappal a beszerzésük után állami nyilvántartás végett az illetékes szerveknél bejelenteni. Az állami szervezeteknek az említett határidőn belül, tehát december 31-ig be kellett nyújtaniuk a bejelentéseket a megyei múzeumokban működő illetékes hivataloknak.
A belügyminisztérium mint végrehajtó szerv az illetékes állami szervekkel együtt gondoskodik a javak azonosításáról, leltározásáról és értékeléséről. A III. fejezet a törvény megszegéséből származó szankciókat és büntetéseket írja elő.
Már az 1971. évi 472. számú dekrétum állami, vagyis a Nemzeti Levéltári Alap tulajdonának tekintette az összes, magánszemélyek vagy egyházi közösségek és más intézmények birtokában lévő történelmi vonatkozású dokumentumokat, levéltárakat, kézirattárakat és könyvtárakat. A központi állami levéltár szerveinek a felügyelete alatt engedélyezte ugyan a tudományos intézmények, kutatóintézetek és egyházi levéltárak nyilvános működését, de a levéltári anyag belügyminiszteri felügyelet alá helyezése azonnal megkezdődött. Az 1974-es törvény ennek a még helyi jelentőségű folyamatnak az egységesítésére, tökéletesítésére törekszik.
Sem a végrehajtó, sem az úgynevezett „védő-megőrző” szerveknek nincsenek egyháztörténeti szakértőik vagy a nemzetiségek nyelvét beszélő hivatalnokaik, az egyházakat amúgy is csak egy-egy személy képviseli. Vajon milyen alapon történik az egyházi vagy más kultúrtörténeti dokumentumok kiválogatása, amelyek elválaszthatatlanok intézményeiktől? Ki tudja megállapítani, hogy melyik dokumentum egyházi és melyik román történelmi vonatkozású, anélkül, hogy visszaélések ne történnének? Elsősorban a többszázados hagyományokkal rendelkező magyar római katolikus, református és unitárius egyházak levéltári, könyvtári anyagára gondolunk. Magán a veszélyen kívül, hogy a nemzetiségek történetére döntő fontosságú dokumentumok kallódnak el, a fent idézett törvény közel fél évszázados erdélyi vallásszabadságot és demokratikus jogokat sért; az egyházak hagyományai eddig nem tapasztalt csonkulást szenvedtek. Az egyházaknak a múltban nagyobb szerepük volt, mint ma; az elmúlt századokban szorosan összefonódtak az államvezetéssel. Hol van hát a határ, amely az egyházit az államitól elválasztja?
1976
(folytatjuk)
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 371
szavazógép
2018-10-20: Élő múlt - :

A román nacionalista-kommunista állam hajnala: 1956 (Stefano Bottoni Sepsiszentgyörgyön)

Az 1956-os események erdélyi vonzatainak megértése az 1945 után erdélyi, romániai magyar társadalomtörténet áttekintése nélkül nem lehetséges, hiszen csak így válik láthatóvá az a folyamat, amely első szakaszában a Magyar Népi Szövetség, majd a Magyar Autonóm Tartomány megszűnéséhez, a nemzetpolitika gyökeres átalakulásához és végül a Ceaușescu-korszak alapjainak megteremtéséhez vezetett az 1960-as években. Erre a húsz évet felölelő emlékezésre hívta az érdeklődőket Sepsiszentgyörgyön Stefano Bottini, Erdély legújabb kori történetének egyik legismertebb kutatója.
2018-10-20: Belföld - :

Kényelmetlen kérdéseket tettek fel Csíkban a volt kormányfőnek

A kormányzása idején hozott döntések következtében fokozódott medvegondokkal és a csíksomlyói búcsú UNESCO-védettsége akadályozásával szembesítették csütörtöki csíkszeredai sajtótájékoztatóján Dacian Cioloș korábbi technokrata miniszterelnököt.