A múlt hétPorból lettél s borrá leszesz

2007. július 10., kedd, Közélet
Kezdetben szőlőből készült a bor. Aztán porból s szeszből. Később a felesleges borból szeszt főztek. Ezt konyak néven is hamisították. Most az Európai Unió 200 000 hektár szőlőt akar kivágatni, hogy a bortúltermelést megfékezze.

Pont, amikor itt a Székelyföldön a globális felmelegedés miatt megteremne a szőlő. Már éppen azon gondolkodtam, hogy szőlőt fogok telepíteni pityóka helyett. Most pénzt ígérnek azért, ha levágom a házam oldalán levő szőlőmet. Ezek után nem csoda, ha az emberek félnek, és ha a szőlőből nem lehet, akkor egyébből próbálnak szeszt is tartalmazó italokat előállítani. Azt is hallottam, hogy próbáltak már zabszalmából sört főzni. Ennek csak a színe lett szép. Régebb a Csiki negyedi lájbitépőben a hamis sört mosóporral tették habzóvá. A fogyasztó nem habozott meginni. Feljött az alkímia napja. Lehet például aflatoxinból és míniumfestékből (ólomoxid) paprikát mixelni. A színét javítandó esetleg egy kis téglaport lehet belekeverni. Ez kevésbé ártalmas, mint a másik kettő. Legújabban Magyarországon viszont ablakmosóból állítottak elő vodkát. Ipari mennyiségben. Az ablakmosóban van vagy ötféle olyan anyag, amivel megpróbálják megakadályozni, hogy az ember leszívja az autó ablakmosótartályából, és megigya. Lehet, hogy mindenik denaturálóanyagot ki sem kell vonni, mert azoktól is szédül az ember. Nálunk a szülők is kezdhetik szoktatni csemetéiket a művodka ivására. Mert ha kivágják a szőlőt, akkor nem lesz bor. Hacsak nem hozatunk Chiléből olcsón. A szőlőkivágás rájuk nem vonatkozik. Mit ad majd utódjának az a szülő, aki mostanig bort adott, és négyéves gyerekét alkoholos kómában vitték kórházba? Azzal védekezett, hogy a gyerek máskor is szokott inni, de még soha nem járt így. Ezek a szülők sokkal jobban szerették magzatukat, mint az a család, amelyik láncra verte két gyerekét. Egyik hat-, a másik nyolcéves volt. Helyben csak az ágy lábáról tudták levágni a láncot. Így láncostól vitték el. No de nem minden gyerek jár így, hanem iskolába. És előbb-utóbb érettségizik. Persze ez sem könnyű. Ezért aztán a siker érdekében a tanuláson kívül is sok mindennel próbálkozik. Egy tecuci-i iskolában például hét kiló puskát szedtek össze. Lehet nem is puskák, hanem nehézfegyverek voltak. Máshol az érettségi bizottságot próbálták borvízzel, kávéval lekenyerezni, hogy elnézőbb legyen. Ilyen célra a diákok háromszázezertől másfél millió régi lejnek megfelelő összeget gyűjtöttek. Hiába, egy diplomáért sokat áldoz az ember. Az Angliában tevékenykedő arab terroristák mind orvosok voltak. Azért, hogy eljussanak a ködös Albionba, orvosi egyetemet végeztek egytől-egyig. Hatot elkaptak, de utánpótlás van, mert ott több mint hatezer — a Közel-Keletről származó — orvos dolgozik. Vajon nem azért végeztek-e orvosit, mert praxisuk alatt nagy tapasztalatra tettek szert a láb alól való eltevésben?

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?









eredmények
szavazatok száma 270
szavazógép
2007-07-10: Közélet - x:

Lesz-e egyéni választókörzetes rendszer

Ma dönt a parlament szakbizottsága az egyéni választókörzetes rendszer alapelveiről.
2007-07-10: Belföld - Farkas Réka:

Belföldi hírek

Harc a nyugdíjtörvényért
Levélben kéri fel Traian Băsescu államfőt Mircea Geoană, az SZDP elnöke, hogy hirdesse ki a nyugdíjtörvényt — nyilatkozta hétfőn Cristian Diaconescu, a párt szóvivője. Diaconescu elmondta, a nyugdíjtörvény vita tárgyává vált ,,a Victoria- és a Cotroceni-palota között", pedig hasznosságát nem lehet megkérdőjelezni. Hangsúlyozta, a szociáldemokraták kérni fogják a kormánytól, hogy ültessen gyakorlatba bizonyos, a parlament által még 2004-ben elfogadott törvényeket, amelyek alkalmazását a jelenlegi kormány ,,megalapozatlanul elodázta".