Dolgoznak a Vasút utcában

2018. október 23., kedd, Közélet

A múlt hét második felében új aszfaltszőnyeg került a kézdivásárhelyi Vasút utca második szakaszára is, a villanyrendőrtől a szentkatolnai vasúti átkelőig. Hétvégére az egyik sáv teljesen elkészült, a másikon még száz méteren aszfaltot kell önteni. Amint ez is meglesz, már csak a koptatóréteg marad hátra.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

Az aszfaltozással párhuzamosan az egyik alvállalkozó cég alkalmazottjai betonpiskótákkal kirakták a járda egy részét, az egyiken kerékpárutat is kialakítanak.

Emlékeztetjük olvasóinkat, hogy a mintegy másfél kilométeres Vasút utca korszerűsítése hét évvel ezelőtt kezdődött, és rengeteg bosszúságot okozott az ott lakók számára. A városvezetés elképzelése szerint a Fortyogó utca után ez lett volna a város legkorszerűbb utcája, ahol föld alá kerülnek a kábelek – de ez nem így történt, az elképzelésből nem lett semmi, az utca még nem készült el, a villanyoszlopok és kábelek tovább rontják az összképet. A következő lépésben, ha az időjárás engedi, felszedik a kockakő burkolatot a vasúti sínektől a várostábláig, majd alapozás következik.

Ha az időjárás rosszra fordul, csak tavasszal folytatják a Vasút utca korszerűsítését.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja-e oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 1979
szavazógép
2018-10-23: Közélet - Fekete Réka:

Kiállításokkal ünnepeltek (15 éves a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum)

Egy múzeum életében nem hosszú idő a tizenöt esztendő, de egy frissen születő intézmény alakulásában minden év olyan mérföldkő, amely újat teremt – ezt bizonyítja a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum, amely alapításának másfél évtizedes évfordulóját – saját hagyományaihoz híven – munkával, újabb kiállítások rendezésével és megnyitásával ünnepelte szombat délután.
2018-10-23: Közélet - :

Ittas vezetők

Két ittas sofőrt is lefülelt a hétvégén a háromszéki rendőrség.