Beszélgetés Hubbes László Attilával, a Sapientia egyetem tanárávalEgy tanár, aki odafordul diákjaihoz

2018. október 25., csütörtök, Riport
Mit kell átadnia a jó tanárnak a kötelező tananyagon kívül? Rugalmatlan-e a mai társadalom? A mai információzuhatagban van-e a tudásanyagnak örök érvényű része? Miért fontos a tehetséggondozás? Hubbes Lászó Attilával, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusával otthonában beszélgettük annak kapcsán, hogy október elején kiváló oktatói díjat kapott elkötelezett tanári tevékenysége és a tehetséggondozásban betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként.
– Milyen feltételeknek kellett megfelelni ahhoz, hogy megkaphasd ezt a díjat?
– A méltatásban azt emelték ki, hogy nagyon elkötelezett oktató vagyok, kiemelkedően sokat foglalkozom a hallgatók tehetséggondozásával. 2009 óta vagyok főállású oktató, ehhez értek legjobban, nagyon szeretem biztatni a hallgatókat saját munkára is. Nemcsak az a fontos, hogy megtanulják a megtanulni valót, hanem az is, hogy ha valamiben kiemelkedőek vagy jók, azt mutassák is meg. Vegyenek részt versenyeken (habár a „verseny” szót igazából nem szeretem) vagy olyan konferenciákon, rendezvényeken, ahol vagy a szakmai tudásukat, vagy tehetségüket meg tudják villantani. Akik ezt vállalják, akik úgymond hallgatnak a felkérésemre, és szánnak is rá időt, azokat őszinte szeretettel, odaadással készítem fel, akár tudományos diákköri konferenciákra, akár szónoklatversenyekre. Ha ezt évek óta következetesen végzi valaki, a nagy számok törvénye alapján mindig van pozitív visszajelzés, sohasem maradnak díj nélkül, legalább egy dicséretet, egy különdíjat kapnak, de már volt olyan is, hogy első helyezett lett a diákom. És bár ez lenne a természetes, foglalkozni a tanulókkal, kevesen vállalják.
– Hogy jut időd erre, hiszen családod van, ingázol a munkahelyedre, és az órákra is készülni kell?
– Nem jut eszembe, hogy ez plusz. Ahogy meglátok egy diákot, akiről tudom, hogy érdekli valami, rögtön eszembe jut, fel kell hívnom a figyelmét erre vagy arra, hogy lesz ez és ez a rendezvény, jöjjön, keressen meg. Lehet, hogy az órákra való felkészülés mellett ez plusz rakomány, de eszembe sem jut, hogy valami külön dolog lenne.
– A tananyagon kívül mi az a tudás, amit egy jó tanárnak át kell adnia a diákságnak?
– Én sohasem tudtam a hallgatókra beiskolázási keretszámként tekinteni, minden egyes diák esetében a személyes kapcsolat számít. Még azoknál is, akikkel nem foglalkozom külön. Visszatérve a kérdésre: nincs olyan, hogy mit kellene átadnia egyetemesen – tantárgya, tanára válogatja –, de annyit azért tudok mondani, hogy mindenképp többet kell adni, mint amennyit a tananyag és a keret megkövetel. Ez nem azt jelenti, hogy még nagyobb púpot rakunk a hátukra, de ha valakit érdekel valami, akkor bátorítanom kell.
A diákoknak odafigyelés kell.
Ezért is mondom, hogy kell ismerni a diákokat egyenként is és csoportként is. Nyilván vannak diákok, csoportok, évfolyamok, amelyek lelomboznak, nem tudok igazán rájuk hangolódni, vagy ők rám, nem találjuk meg a közös hangot, de többnyire azért ez létrejön. Ám ehhez nemcsak hallgatóként, de emberként is figyelni kell rájuk, egyénre szabni, amit átadok. Ez nem több, hanem célzott.
– És konkrétan mi az? Önismeretre való rávezetés?
– Nem tudom pontosan megmondani, mi van emögött, de igyekszem minél jobban, teljes odafordulással viszonyulni hozzájuk. Nem beszélve arról, hogy nemcsak én adok a hallgatónak, hanem magam is nagyon sokat kapok: gondolatokat, észrevételeket, tehát ez egy oda-vissza cserejáték.
– Hogyan veszed észre a diákokban a „szikrát”, van módszered erre?
– Nem tudok erre bármilyen módszert megnevezni, egyszerűen csak észreveszem, ha egy hallgató aktívabb, érdeklődőbb, jobban beszél vagy jobban ír – majdnem azt mondtam: mert nem lehet nem látni. De bizony megtörténik olyan is, hogy nem látom. Vagy tévesen látom. Azonban általában felfigyelek, és többnyire jó megérzéssel – viszont sokszor nem rajtam múlik, hogy ők maguk is tesznek-e a sikerért, partnerek-e az együttmunkálkodásban. Persze ritka, hogy első pillanatban meglátom, leginkább menet közben fedezem fel az embereket. Olyan is előfordul azonban, hogy nem veszem észre valakiben az erőt, a lángot – ő keres meg, segítségemet kéri valamiben, és akkor csodálkozom rá.
– Tudom, nem vagy szociológus, de mennyire általános tendencia, hogy egyre idősebbek ülnek be az iskolapadokba átképzés céljából?
– Azt nem mondhatom, hogy általános jelenség, de szinte minden évben előfordul, még alapképzésen is harmincas, negyvenes, akár ötvenes éveiben lévő hallgató. A mesterin többen. Az általam ismert mesterszakon nagyon jellemző, ott valóban nagyobb számmal iratkoznak be, és többnyire elvégzik az idősebbek is. Átnyergelnek közgazdaságról, vagy egyszerűen kiegészítik óvónői vagy tanítói diplomájukat kommunikációs diplomával. Voltak már olyanok, akik színházi szakmából jöttek, és voltak üzletemberek is. És hogy miért? A mesteri szakra, PR-szakra azért jönnek, mert azt mondják, hogy szükségük van valamilyen szervezett rendben megkapott tudásra ezen a téren, úgy érzik, szükségük van továbbképzésre, az ismeretek elmélyítésére. Olyan ágazatokból érkeznek, amelyekben fontos az emberekkel való kapcsolattartás, az, hogy miként beszélnek, milyen képet tudnak kialakítani magukról, hisz mindez tétje a kommunikáció szaknak. Létezik egy olyan hullám is, melyet maga a lehetőség teremtett meg: ha már itt, Székelyföldön beindult egy ilyen jellegű képzés, akkor élnek is a lehetőséggel.
– A XXI. században vagyunk, felgyorsult, változik a világ, tudások elavulnak, új ismeretekre van szükség. Mégis van-e valami kapaszkodó? Van-e a tudásanyagnak egy örök érvényű része?
– Igen. És valóban közhelyszerű, hogy elavulnak, majd egyre megújulnak dolgok, és az új technológia nemcsak új tudástípusokat, hanem új megismerési típusokat is létrehoz, ugyanakkor nagyobb szétszórtságot is, de én nem hiszem, hogy ez a megismerésmód kevesebb vagy rosszabb lenne, mint a korábbiak. Vagy ez a tudásmód rosszabb lenne, mint az előzőek.
A megismerni való, a tudni való, a tudásnak az általános fontossága változatlan.
Való igaz, hogy az, amit a digitális eszközök, a digitális média, a világháló nyújtani tud, mindenütt elérhető és könnyebben hozzáférhető. Ugyanakkor éppen ezért nagyon felhígult, a források esetenként majdnem ellenőrizhetetlenek vagy követhetetlenek, s emiatt nagyfokú hitelvesztéssel jár. Tehát nem biztos tudás ez. Véleményem szerint legfontosabb a tudásnak és az ismeretnek a tudatossága. Tehát, amit meg akarunk ismerni, amiről beszélni akarunk, azt tudatosan ismerjük meg, és tudatosan tudjunk róla. Tudom, tautológiának hangzik, hogy tudatosan tudni, de nagyon sokszor olvasunk, meg is osztunk vagy terjesztünk, esetleg mi magunk mondunk olyan dolgokat, ismereteket, híreket, amit valahonnan nagyon gyorsan elolvastunk, érdekesnek találunk, vagy éppenséggel meggyőződésünk, hogy az igaz. De nem elég a meggyőződés, ellenőrizni kell, mi az, amit biztosan tudok, biztos-e az, amit tudok. Nagyon sokszor a saját magam tudásában vagyok bizonytalan, és ezért, éppen ezért utána kell olvasnom több helyről is. És ez nemcsak a közösségi oldalakon, a közösségi média, a digitális média tereiben van így, hanem az órateremben, az egyetemi termekben vagy éppenséggel a konferenciatermekben is.
– Sokszor elhangzik, hogy ez a társadalom „buta”. Szerinted rugalmatlan a mai társadalom? Ha igen, miért és mi az oka?
– Azt nem mondanám, hogy buta, de jellemzi az ignorancia. Ez nem a gondolkodási képtelenség, sokkal inkább a gondolkodási lustaság, és jó, illetve rossz értelemben is befolyásolja a média. Ignorancia olyan értelemben – és akkor ebben egy kicsit az idézőjelben vett butaság is benne van –, hogy a készen tálalt és kapott információt gyakran hajlamosak vagyunk emésztetlenül lenyelni. És ezért beszéltem a tudatosságról, a tudásnak a tudatosságáról az imént. Amikor a világhálón történő kommunikációt első hullámban értékelték, a szakemberek nagyon lelkesek voltak, és örömmel üdvözölték mint a demokrácia megvalósulását. Ez így is van, csakhogy a demokrácia a foga fehérjét is ki tudja mutatni – pontosan az ignorancia miatt. Meg tudja mutatni magát a tudatlanság; és ilyen értelemben rugalmatlan a mai társadalom, a kommunikáló társadalom, a digitális agorának (piactérnek) a népe, mert egyrészt nehezen fogad el a véleményével nem egyezőt – ez mindig is így volt –, de nem is hajlandó megismerni a véleményével ellenkező tudásokat vagy álláspontokat. Ugyanakkor rugalmas is a társadalom, mert a rendelkezésére álló információt nagyon gyorsan megszerzi, fel- és átdolgozza, átalakítja, és így teljesen új tudástípusok jönnek létre. Gondoljunk csak a vizuális mémekre, melyek nagyon gyors információkat jelenítenek meg, dolgoznak fel, dolgoznak át, forgatnak ki, és hihetetlen sűrűséggel és sebességgel terjednek. Ez egy teljesen megváltozott és nagyfokú rugalmasságra mutató vonal. Ugyanakkor ott van a másik helyzet, amikor a véleménybuborékba beszorulunk a saját közösségi oldalunkon – ez a rugalmatlanság jelensége. Tehát van ilyen is, olyan is.
– Van a tudásnak jövője?
– Igen. Úgy tartom, hogy a tudásnak mindig lesz jövője. Ezért nagyon fontos, hogy ezt a jövőt úgy biztosítsuk, hogy ez a tudás érvényes és feldolgozható, az újfajta gondolkodó, az új módon gondolkodó digitális nemzedék, netgeneráció számára továbbvihető legyen a maga közegében, a maga eszközeivel, képességeivel. Egyáltalán nem kisebb képességűek a mai hallgatók a korábbiakhoz képest. Csak más az információ, az átvételi mód, de ugyanolyan mennyiségű, ugyanolyan minőségű és intenzitású tudást képesek feldolgozni, megérteni, magukévá tenni, mint a korábbi nemzedékek.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 91
szavazógép
2018-10-25: Család - :

Erős csontokért

Gyermekeknek napi fél liter tej, illetve kalciumtartalmának megfelelő tejtermék elfogyasztása ajánlott.Gyermekeknek napi fél liter tej, illetve kalciumtartalmának megfelelő tejtermék elfogyasztása ajánlott.
2018-10-25: Máról holnapra - Nagy D. István:

A játszma folytatódik

Noha izgalommentes egy pillanatig sem volt, mára kafkai ihletettségű novellára hasonlít a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium körüli helyzet. A legutóbbi ezt erősítő mozzanat a tanintézet létrehozása kapcsán zajló korrupciós bűnvádi eljárás – gyakorlatilag az egész kálvária elindítója – újabb szösszenete: a törvényszék ismét, második nekifutásra is visszadobta az ügyészség vádiratát.