Kittenberger Kálmán-emléknappal ünnepelte ötödik születésnapját a Székelyföldi Vadászati Múzeum. A péntek délutáni rendezvényen Szabó Zoltán nyugalmazott kerületi fővadász és Szigeti Edit, a budapesti Nimród Vadászújság fotósa, szerkesztője beszélt a sokoldalú Afrika-kutatóról, a magyar vadászirodalom klasszikusáról.
A társszervező Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi kirendeltségének vezetője, Szebeni Zsuzsa megemlítette, kiemelt jelentőségű a Kittenberger Kálmán- (1881–1958) évforduló, s a példaképek közé emeli őt a tény, hogy 1902-ben Budapestről Tatrang faluba jött tanítani. Szabó Zoltán részletezte Kittenberger emberi nagyságát, megemlítve, hogy régebb az is a polgári kultúra része volt, hogy ismerték Széchenyi Zsigmond vadászíró, utazó, illetve Kittenberger Kálmán műveit is. Utóbbi nemcsak Afrika-kutatóként, vadászként, hanem főként szenvedélyes gyűjtőként szerzett elismertséget, és miután 1956-ban egy tűzvész elpusztította legendás gyűjteményét, legnagyobb fennmaradt értékének könyvei számítanak, életrajzát pedig Fekete István írta meg.
Szigeti Edit Kittenberger Kálmán és a Nimród Vadászújság kapcsolatát részletezte, az író ugyanis 28 évig főszerkesztője volt a lapnak, új korszakot, új szemléletet teremtve s megalapozva jó hírnevét. Legendássá vált főszerkesztőként, gerinces és bátor jellemként, szigorú morális alapon álló vadászként visszautasította a „politikai és vagyoni hatalmasságok” cikkeit, ha azok nem ütötték a mércét. A Kittenberger által szerkesztett Nimród színvonala napjainkban is etalonnak számít, a mai szerkesztőség is az általa kijelölt úton jár – magyarázta.
Demeter János, a Vadon Egyesület ügyvezető igazgatója elmondta, 2013 májusában tartották a Székelyföldi Vadászati Múzeum avatóját, amely, mivel nem rendelkezik a törvény által rögzített 20 ezer kiállított tárggyal, valójában közgyűjteménynek tekinthető. Fontos, hogy a székelyföldi vadászat megmutassa magát, kulturális oldalát – tette hozzá. Sztakics Éva, a megyeszékhely alpolgármestere köszöntőjében megjegyezte, e hónapban a kormány közhasznúvá nyilvánította a Vadon Egyesületet. Ezt követően emléklapokat adtak át a múzeum támogatóinak, az elsőként jutalmazott Sárkány Árpád elmondta, jól döntött ezelőtt öt évvel, amikor családja vadászati hagyatékát átadta az intézménynek, amelyet Háromszéken, Székelyföldön mindenki ismer. Végül az alagsorban felavatták a híres vadászok termét, amely azt a tizenhat közismert személyiséget mutatja be, akik „mániákusan szerették a természetet és a vadászatot”.