Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

Kovásznán is szemet szúrt a városzászló

2018. október 30., kedd, Közélet

A kovásznai városházán tartott kormányhivatali ellenőrzés jegyzőkönyvében törvénytelennek nyilvánították Kovászna több éve használatban lévő városzászlóját. A városházát nemrég kötelezték, hogy távolítsa el a hivatalról és alárendelt intézményeiről a címeres zászlót, a rendeletnek eleget is tett Kovászna polgármestere. A kötelező zászlóbevonás után új eljárást indítottak, hogy az érvényben lévő előírások értelmében újra törvényesítsék a zászlót – tudtuk meg Gyerő József polgármestertől.

  • Városzászló nélkül maradtak Kovászna közintézményei. A szerző felvétele
    Városzászló nélkül maradtak Kovászna közintézményei. A szerző felvétele

Kovászna helyi tanácsa a 2000-es évek elején fogadta el a város zászlaját, mely lényegében a helység címerének fehér hordozóanyagra vetített mását mutatta. A címert a maga során a helyi tanács jóváhagyása után kormányhatározattal is törvényesítettek. Időközben a helyi zászlók érvénytelenítésének hulláma Kovásznát is elérte, arra hivatkoztak, hogy a zászlók elfogadására nincs törvényes keret. Eredményként a Kovászna Megyei Törvényszék majd a Brassói Táblabíróság is jogtalannak ítélte a városzászlót. Erre a sorsra jutott a megyezászló, a környék több településének zászlaja is. A megsemmisítések főként Kovászna és Hargita megyei településeket érintettek, a táblabírósági tárgyaláskor Brassó zászlaja ott lobogott az épületen, és nem zavart senkit. Kovászna továbbra is használta a régi városzászlót, a lobogó ügyét nem is bolygatta senki, egészen mostanig – elevenítette fel Gyerő József.

Szeptemberben a prefektúra ellenőrzőtestülete vizsgálódott a kovásznai városházán, a megbízottnak szemet szúrt a zászló, amely ott lengett a városháza alárendelt és partnerintézményein is. Az ellenőrzés jegyzőkönyvében kihágást állapítottak meg a városzászló használatának esetében, és kötelezték a városházát, hogy távolítsák el a zászlókat. Hogy mennyire morális ez a kötelezés, az megkérdőjelezhető, de a törvényes felszólításnak eleget tettek – magyarázta a városzászló bevonásának körülményét a polgármester.

Ezek után úgy határozták, a mostani törvényes lehetőség szerint (2015-ben – többek között az RMDSZ javaslatára – törvény született, amely szabályozza a helyi zászlók elfogadásának és használatának lehetőségeit – szerk. megj.) újra a tanács napirendjére tűzik a városzászló elfogadását. Két változat közül választhatnak a városatyák: egyiken fehér, másikon arany színű alapon látható a városcímer. A polgárok is véleményezhetik a zászlókat, a tervezetet kifüggesztették a városházán, folyamatban van a közmeghallgatási és átláthatósági procedúra.

Hamarosan a tanács napirendjére kerül a zászló ügye, elfogadása után kormányhatározattal fogják törvényesíteni a zászlót – ismertette a tervezett törvényes lépéseket Gyerő József.

 

Hozzászólások
Szavazás
Részt kíván-e venni a májusi európai parlamenti választásokon?







eredmények
szavazatok száma 647
szavazógép
2018-10-30: Közélet - :

Felborult autók

Két személygépkocsi is felborult az elmúlt hétvégén a háromszéki utakon.
2018-10-31: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor

A reformáció nagyhete
Sepsiszentgyörgyön ma 17 órától fáklyás felvonulás a vártemplomi Kálvin-szobortól, 18 órától ünnepi istentisztelet a belvárosi református templomban, ahol igét hirdet Hegyi István Gyöngyvirág utcai lelkész, úrvacsorai ágenda: Marosi Tünde, közös úrvacsora.