A Colectiv-tragédiára emlékeztek

2018. október 31., szerda, Belföld

Bukarestben a barátok, hozzátartozók és túlélők felvonulásával, gyertyagyújtással és egyházi szertartásokkal emlékeztek meg tegnap a Colectiv Klubban történt, 64 ember halálát okozó tűzvész harmadik évfordulójáról, a médiában pedig a tragédiát felidéző, a következmények elmaradása miatt méltatlankodó összeállítások jelentek meg.

Délelőtt Klaus Iohannis államfő koszorúzott a tűzvész óta zarándokhellyé vált egykori Colectiv Klub bejáratánál, Viorica Dăncilă kormányfő közleményében azt írta, „a román társadalmon még sokáig nyomot fog hagyni ez a tragédia, amely ugyanakkor arra késztet, hogy őszintén szembenézzünk azokkal a dolgokkal, amelyek nem működnek megfelelően, és megpróbáljuk azokat helyrehozni”. Az Adevărul ellenzéki lap szerint Romániában semmi sem változott, három évvel a tragédia után a gyerekek továbbra is tűzvédelmi engedély nélküli iskolákba, a fiatalok tűzveszélyes, omladozó klubokba járnak, a kórházakban halálos fertőzések fenyegetik a pácienseket, a nagyvárosokban pedig fejetlenül építkeznek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2018-10-31: Belföld - :

Az ENSZ-hez fordultak

Marius Stan, a Bukaresti Egyetem totalitarista rendszereket vizsgáló kutatóközpontjának elnöke az ENSZ emberjogi főbiztosának kérésére jelentést készített az augusztus 10-i tüntetésen történt hatósági visszaélésekről.
2018-10-31: Belföld - :

Hírsaláta

VALAMIVEL EL KELL ÜTNI AZ IDŐT. A Mentsétek meg Romániát Szövetség egyszerű bizalmatlansági indítványt nyújtott be Tudorel Toader igazságügyi miniszter ellen, amit tegnap tárgyalt a parlament képviselőháza.