A Kézdivásárhelyi SE ma 17 órától pótolja be a női kosárlabda Nemzeti Liga B-értékcsopotjának 4. fordulójából az Alexandria ellen elmaradt mérkőzését. A céhes város sportcsarnokában sorra kerülő találkozón Andrei Hapău, Tiberiu Trif és Diana Oprea fújja a sípot.
Ljubomir Kolarević tanítványai két győzelemmel és három vereséggel a rangsor negyedik helyéről várják a késő délutáni összecsapást (7 pont), míg a vendégek négy, zsinórban elvesztett összecsapás után a B-értékcsoport rangsorának utolsó helyét foglalják el (4 pont). Mint ismeretes, a pontvadászat előző körében a kézdivásárhelyi kék-fehérek hazai környezetben úgy nyertek 82–57 arányban a Nagyváradi MSC-vel szemben, hogy amerikai idegenlégiósuk, Kaila Mobley 30 pontot dobott, és ezzel ő lett az első játékos, aki a mostani szezonban egy meccsen ennyi pontot szerzett. Az Alexandria október 29-én játszott legutóbb, amikor 49–57-re kapott ki a vendég Marosvásárhelyi VSK együttesétől.
Újabb utánpótlástorna a hétvégén
A hétvégén a megyeszékhelyi Mikes Kelemen Líceum Bogdán Antal Sporttermében rendezik meg az U16-os lány és fiú kosárlabda-bajnokság negyedik teremtornáját, amelyen a Sepsi ISK két együttese lesz érdekelt. A Bordás Noémi Ágota edzette lánycsapat a Nagyszalontai Teodor Nes Főgimnázium, a Nagyváradi Rookies SK és a Brassói CSU alakulataival mérkőzik meg, míg a Bernád Levente edzette fiúk a Bukaresti Dan Dacian SK, illetve a Bukaresti 4-es számú ISK csapatával csatáznak.
A program: * szombaton: 9 órától Brassói CSU–Nagyváradi Rookies SK (lányok), 11 órától Sepsi ISK–Nagyszalontai Teodor Nes Főgimnázium (lányok), 13 órától Sepsi ISK–Bukaresti Dan Dacian SK (fiúk), 15.30 órától Nagyszalonta–Brassó (lányok), 17.30 órától Nagyvárad–Sepsi ISK (lányok), 19.30 órától Bukaresti 4-es számú ISK–Sepsi ISK (fiúk) * vasárnap: 9 órától Nagyvárad–Nagyszalonta (lányok), 11 órától Dan Dacian SK–Bukaresti 4-es számú ISK (fiúk), 13 órától Sepsi ISK–Brassó (lányok). (tif)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.