Tamás Sándor a Közigazgatási kódexrőlEgyeseknek mumus a decentralizáció

2018. november 8., csütörtök, Közélet
Miközben más európai országokban a központosítás lebontásáról nemcsak beszélnek, hanem folyamatosan tesznek azért, hogy az emberekhez legközelebb eső szintre (települések, megyék) hozzák a döntéshozatali lehetőségeket, eszközöket, Romániában nagyfokú központosítás zajlik. Ez annak a jele, hogy egyes – láthatatlan – hatalmi körök félnek a decentralizációtól, a szubszidiaritás elvének alkalmazásától, és ennek érdekében minden idevágó törekvést megakasztanak, amint történt ez az új közigazgatási törvénykönyv kapcsán is – jelentette ki Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke az alkotmánybíróság keddi döntésére reagálva.
Tamás Sándor rámutatott: a központosítási törekvés olyan körülmények között zajlik, amikor a még hatályban lévő 215-ös számú közigazgatási törvény első cikkelye úgy fogalmaz, a helyi autonómia, önrendelkezés jogszabály által garantált. Mindez közben nem igaz, hiszen szinte naponta hoznak kormányzati szinten olyan rendelkezéseket, amelyek az államigazgatási szervek jóváhagyásával párosítják a helyi közigazgatási szerv döntését, mintegy megduplázva így a döntéshozatalt, felesleges bonyodalmakat okozva, sőt, több esetben akadályokat gördítve a haladás útjába.Tamás Sándor szerint erre a jelenségre számtalan példa létezik, illetve újabbak és újabbak születnek.
Az elnök szerint ez is annak a jele, hogy ebben az országban valakik félnek a decentralizáció­tól: nem a parlamentben ülők, hanem egy „láthatatlan döntéshozó hatalom”.
Állításai alátámasztására azt az időszakot hozta fel, amikor a Szociáldemokrata Párt a Nemzeti Liberális Párttal közösen hetvenszázalékos parlamenti többséggel rendelkezett – a 2011-ben Traian Băsescu akkori államfő tevékenysége ellensúlyozására létrejött, majd 2014 februárjában szétesett Szociálliberális Unió révén, amely az RMDSZ támogatását is élvezte –, és sikerült elfogadni egy nagyon alapos decentralizációs törvénycsomagot. A jogszabályt, akárcsak most az új közigazgatási törvényt, az alkotmánybíróság elkaszálta, és azóta sem történt előrelépés az ügyben. Tamás Sándor ugyanakkor Klaus Iohannis államfőnek azt a szerinte hihetetlenül pecsovics viszonyulást is felrótta, amit a kódex kapcsán mutatott, különös tekintettel a kisebbségek jogaira.
Mint ismert, a taláros testület kedden helyt adott a Klaus Iohannis, valamint az ellenzéki alakulatok által benyújtott alkotmányossági óvásnak, teljes egészében az alaptörvénybe ütközőnek minősítve a nyá­ron elfogadott közigazgatási törvénykönyvet.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 91
szavazógép
2018-11-08: Közélet - :

Háromszéki bizottsági elnököt választottak

Az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzati Kongresszu­sa önkormányzati szakbizottságának elnökévé választották kétéves mandátumra Grüman Róbertet, Kovászna Megye Tanácsának alelnökét tegnap Strasbourgban.
2018-11-08: Közélet - Nagy D. István:

Egyelőre marad a toldozás-foldozás (Bálványosfürdő–Sepsibükszád)

Noha a Sepsibükszádot Bálványosfürdőn át Kézdivásárhellyel összekötő 11C jelzésű országút már rég megkívánt egy alapos beavatkozást, az Országos Út- és Hídügyi Társaságnak idén csak nagyjából négy kilométert sikerült leaszfaltoznia, azt is saját forrásból. A társaság brassói regionális központjának illetékesei szerint a gond sokrétű: egyrészt az út nem szerepel az országos korszerűsítési mestertervben, így a központi finanszírozás minimális, másrészt felépítése sok fejtörést okoz a tervezőknek, kivitelezőnek. A megoldás a teljes korszerűsítés lenne, de ehhez több tíz millió euróra lenne szükség.