Ifipark jövőben

2018. november 9., péntek, Közélet

Jövő évben rendezi az 1918. december 1. út melletti zöldövezet helyzetét Sepsiszentgyörgy önkormányzata. Az Arany János utcával szemközti beugróról van szó, ahova eredetileg ingyenes drótnélküli internet-hozzáféréssel és szelektív hulladékgyűjtő edényekkel felszerelt ifjúsági beszélgetősarkot képzeltek el – ez ellen azonban a környéken lakók tiltakoztak. Most inkább egy olyan parkocska létrehozását fontolgatja a városvezetés, ahol napközben kisgyermekes szülők, nyugdíjasok, levegőzni vágyó tömbházlakók is szívesen eltöltik üres óráikat.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Az állomástól a központig vezető főút külső részét tavaly aszfaltozták újra, a Széchenyi tértől (a villanyrendőrtől) befelé tartó szakaszra pedig a tervek szerint jövőben kerül új burkolat. Ezzel egy időben kívánják kialakítani az új parkot – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester, hangsúlyozva, hogy a kérdéses zöldövezet nem egy ifjúsági szórakozóhely lesz, ahol drogozni és bulizni fognak a tizen- és huszonévesek, tömegrendezvényeket és koncerteket sem fognak ott tartani, még hangos zenét sem engedélyeznek majd. Valahol azonban a fiataloknak is helyet kell szorítani, mert a tömbháznegyedekből folyamatosan panaszkodnak, hogy esténként a játszótereken gyűlnek össze – magyarázta.

Azt is elmondta: habár hasznos lenne egy közvécé ott is, valószínűleg lemondanak róla, mert túl közel kerülne a lakóházakhoz, és mert éjszakára mindenképp be kellene zárni. De Petőfi-szobrot sem fognak oda állítani, noha ezt a környéken élők kérték – egy Petőfi-szobor ugyanis már van a városban, erről a helyről költöztették át valamikor a Csíki negyedbe, és most már ott is marad – szögezte le.

Tóth-Birtan Csaba hangsúlyozta: kulturált, ápolt zöld­övezetet kívánnak kialakítani az 1918. december 1. úton, olyan helyet, ahol minden korosztály képviselői jól érezhetik magukat, és elférnek egymástól.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2018-11-09: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Lefokozták a győztes kishuszárt (Nemzeti vágta)

Két évre eltiltották a versenyzéstől az idei Nemzeti Vágta Kishuszár Vágtájának győztesét és Sepsiszentgyörgy városát is, mert a ló elbukott a doppingvizsgálaton. A döntést november 7-én tették közzé a Nemzeti Vágta szervezői. Az önkormányzat a közösségi médiából értesült erről, és az érintett család sem kapott még hivatalos tájékoztatást. Tegnap kiadott állásfoglalásukban Sepsiszentgyörgy vezetői sajnálatukat fejezték ki, a Kishuszár Vágtát megnyerő Kolumbán Örs István szülei pedig határozottan cáfolják a doppingvétséget.
2018-11-09: Közélet - Nagy D. István:

Kimozdulhat a holtpontról (Tej-kifli-alma program)

Több mint másfél év veszteglés után elindulhat az iskolásoknak szánt tej-kifli-alma program, miután a jogszabály-módosítások valamelyest decentralizálták a lebonyolítást, és ezáltal Háromszék 45 közigazgatási egységéből 41-ben a diákok ebben az iskolai évben megkaphatják a napi tejből, péksüteményből, gyümölcsből és zöldségből álló uzsonnájukat – derült ki tegnap a megyei önkormányzat székhelyén lezajlott polgármester-találkozón. A vonatkozó kormányhatározat lehetővé teszi, hogy a program költségvetését a megyei képviselő-testület leossza a helyi önkormányzatoknak, utóbbiak pedig közvetlen odaítéléssel válasszák ki azokat a vállalkozásokat, amelyek a termékeket beszállítják.