Új lendületet adott a hétvégi kolbászparádénak és káposztafesztiválnak, hogy a szervezők idén több különlegességgel is társították a megmérettetést. Háromszék legrégebbi gasztronómiai rendezvényén ezúttal félszáz csapat próbált szerencsét, a sok visszajáró mellett magyarországi vendégek és kisgyermekek – akik egyébként különdíjat kaptak – is azon dolgoztak, hogy elnyerjék a zsűri figyelmét. A nap végén felső-háromszéki győzteseket hirdettek a Szabó Kati Sportcsarnokban felállított színpadon, a legízletesebb kolbászt ugyanis ozsdolai asszonyok készítették, a legfinomabb töltött káposzta pedig a csernátoni pedagógus hölgyek üstjében rotyogott.
Szombat délelőtt főként a helyi és országos sajtó képviselői várták a Szabó Kati Sportcsarnok előtt, hogy Diószegi László Grüman Róbert megyei önkormányzati alelnök és Berszány Tibor társaságában végre felvágja azt a három hagyományos házikenyeret, melyet az alkalomhoz illően kolbásszal töltve sütöttek. Utóbbit a rendezvény kiemelt partnere, a Bertis biztosította a Diószegi Pékségnek, s az így készült közel húszkilós kenyereket a fesztiválra látogatók is megkóstolhatták, illetve a versenyre benevező csapatoknak is felszolgálták a térség legnagyobb, nyilvános reggelijén: a menü több mint félezer tojásból készült kolbászos rántotta volt.

Jó ötletnek bizonyult a kóstolójegy is, melyből számos elkelt már a rendezvény hivatalos megnyitója előtt. A kellemes novemberi napsütésben sok látogató már dél körül frissen sült kolbásszal, kenyérrel és sörrel csillapította éhségét a stadion szomszédságában felállított csárdánál.

Eközben a sportcsarnokban kialakított „küzdőtéren” a gasztrofesztiválra bejelentkezett csapatok mindegyike sajátos öltözetben vagy gyönyörű népviseletben, tetszetős és ötletes díszítéssel, finom falatokkal ékesített asztalokon vágott neki a versenynek. A hatóságok figyelmeztetését mindannyian komolyan vették, otthonról vitt húst, húskészítményt sehol sem találtak – mondta érdeklődésünkre még zsűrizés előtt Sikó-Barabási Sándor megyei főállatorvos, akinek kollégái biztonságból verseny közben is szemlézték a csapatokat.

A kolbászparádéhoz hasonló rendezvényeknek eredménye, hogy visszahozzák a köztudatba a valóban jó és ízletes kolbászokat, az egyes régiók sajátosságait – vázolta lapunknak a zsűri egyik tagja, Oana Irina Coantă. A brassói Bistro de l’Arte társtulajdonosa és menedzsere úgy értékelte, Székelyföldön számtalan hagyományos, jó receptet megőriztek a kis közösségek, s megjegyezte: bisztrójukban kizárólag a magyar térségekből származó felvágottakat, sajtfélét szolgálnak fel.

A zsűri másik tagja, Uhrin Sándor úgy vélte, az igazi jó kolbász az, amit ki-ki otthon megszokott és megszeretett, s éppen emiatt tartja fontosnak, hogy az oly módon készüljön el, ahogyan az elődök ránk hagyták. A Békéscsabai Kolbászklub alelnöke egyébként úgy vélte, a háromszéki kolbászparádé legfontosabb jellemzője, hogy sikerült családias, baráti hangulatú rendezvénynek megmaradnia.

A versenyidő végén 38 féle kolbászt, illetve 11, üstben rotyogtatott káposztát kellett elbírálni a zsűrinek. Falvai János társelnök például a nyers kolbászok mindegyikét végigkóstolta, mielőtt a sült változatok vaktesztjére sor került. Úgy vélte, sokan túlzottan fűszereztek, annak ellenére, hogy nem érlelődő, hanem friss sütésre szánt kolbászt kellett értékelésre benyújtani, ám a győztes termék tekintetében egyöntetű döntés született a zsűriben – mondta.

Idén öt kategóriában értékelték a kolbásztöltő csapatokat. A cégek közt a GYU-SIC (nők csapata) győzedelmeskedett, az önkormányzatok és intézmények között Csernáton lett a dobogós, a második helyezett pedig a Kommandósok, akik magyarországi testvértelepülésükkel, az ecsegfalvi vendégekkel közösen készítettek szerecsendióval, mustármaggal, erős paprikával és más fűszerekkel ízesített kolbászt.

A Szörcsei Szabadtűzi Lovagrend képviselői a civil szervezetek közt győztek, és sokan örültek, gratuláltak a második helyezett Sepsi OSK csapatának, akik Diószegi Lászlóval együtt készítették a kolbászt. A határon túli csapatok esetében a zsűri a Békés megyei önkormányzat képviselőinek ítélte az első díjat.

A nap legjobbjának azonban az ozsdolai nőszervezet által töltött kolbász bizonyult, melynek textúrája mellett a borsikabogyó adta íze is sikert aratott a bírák körében. Ötletben gazdagnak bizonyult a káposztafesztiválra jelentkező 11 csapat is, a töltött káposztából készült torta sokak elismerését kivívta.

A zsűri szerint a legjobb töltött káposztát is felsőháromszékiek főzték: a Cserniped csapat lett a kategóriagyőztes. Dobogós helyet érdemelt ki továbbá a Sepsinagyik és Reménység Nyugdíjasklub üstben főtt káposztája is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.