Öt évvel ezelőtt megjelent, Forrásvidéken – beszélgetések erdélyi adatközlőkkel című könyvüket kép- és hanganyaggal egészítették ki a szerzők. Fekete Réka és Ferencz Csaba kötethez készített fotóit, illetve hangfelvételeit a Háromszék Táncegyüttes saját videófelvételekkel és fényképekkel megtoldotta, és megjelentették a Forrásvidéken – erdélyi adatközlők portréi című multimédiás kiadványt, melyet szombaton mutattak be a népzene- és néptánctalálkozón.
Az egyedi digitális album negyvenöt rövid kisfilmet tartalmaz, melyek erdélyi, székelyföldi népzenészekre, énekesekre és táncosokra villantanak, azokra, akiket korábban a szerzők már a kötetben is bemutattak. Ivácson László a bemutatón úgy fogalmazott, e multimédiás adathordozó a gyökerekről beszél, ízelítőt ad a hagyományőrzők világából, otthoni környezetükből. Céljuk, hogy közkinccsé tegyék ezt az anyagot, megmutassák a nagyvilágnak a találkozókon gyűjtött tánc-, zene- és énekfelvételeket, ezek megtekinthetők a folkmedia.ro portálon.
Fekete Réka felidézte, hogy az öt évvel ezelőtt megjelent könyv összeállításához Ferencz Csabával számos tájegységet és települést felkerestek, és a Háromszék Táncegyüttes felkérésére az öregeket kifaggatták életükről, és a mostani filmekbe az a hang- és képanyag került be, ami őket a legjobban jellemzi. Deák Gyula megjegyezte, a multimédiás kiadvány ötlete Fekete Rékától származik, és ők ebben a munkában támogatták, mert ez az anyag a könyvhöz tartozik, ugyanakkor szomorúan tapasztalják, hogy amióta megjelent a könyv, már számos hagyományőrző nincs közöttünk.
A bemutatott népzenészek, néptáncosok saját életük értékét képviselik, hangsúlyozta Ferencz Csaba, és mint fogalmazott, megtekintve a kisfilmeket érzékelhető az a bölcsesség, amit ezektől a munkával megedzett emberektől meg lehet és meg kell tanulni. Lelkületüket is érdemes közkinccsé tenni, mert tanulni lehet tőlük, ezektől az emberektől egyetlen panaszkodó szót sem hallottunk – tette hozzá.