Külföldi hírek

2007. július 10., kedd, Világfigyelő

MSZP: Gorbacsov nem, Horn igen

Elhatárolódik Gorbacsov pénteki beszédétől az MSZP. A volt orosz pártfőtitkár Horn Gyula születésnapján azt mondta, hogy szükségszerű volt az 1956-os szovjet agresszió, vagyis szükségszerűnek tartotta azt, hogy a forradalom eseményeibe beavatkozott a szovjet hadsereg. Sem Horn Gyula beszédétől, sem a Die Welt lapnak adott interjújától nem határolódnak el a szocialisták.

Nyakó István pártszóvivő azt mondta: Horn Gyula a rendszerváltás óta letett már annyit az asztalra, hogy a párt kiálljon mellette. Gorbacsov beszédében szükségszerűnek nevezte az 1956-os szovjet beavatkozást, és utalt arra is, hogy szerinte Kádár megítélését felül kellene vizsgálni. Horn Gyula pedig megköszönte Gorbacsovnak, hogy szovjet pártfőtitkárként lehetővé tette a magyar rendszerváltást. Nyakó István elmondta: az MSZP valóban nem ért egyet Gorbacsov több kijelentésével, köztük azzal, hogy 1956-ot „nem lehetett megúszni a szovjet bevonulás nélkül." Kádár szerepéről pedig úgy vélekedett az egykori pártfőtitkár, hogy azt nem értékeli megfelelően Magyarország. Horn Gyula múlt csütörtökön a Die Welt német lapnak adott interjújában újra kiállt amellett, hogy pufajkásként a törvényes rendet védte.

Törökország készül valamire

Törökország 140 000 katonát sorakoztatott fel Irak határán Hosjar Zebari iraki külügyminiszter szerint. Zebari tegnapi bagdadi sajtókonferenciáján számolt be az Irak északi határán tapasztalható nagyarányú török mozgósításról. A török haderővel kapcsolatos adatokban a külügyminiszter az iraki biztonsági és titkos szolgálatok jelentéseire hivatkozott. A török hadsereg több ízben sürgette az ankarai kormányt: engedélyezze a behatolást a főleg kurdok lakta észak-iraki területre, hogy megakadályozzák a törökországi kurd harcosokat abban, hogy e területet törökországi biztonsági és civil célpontok elleni támadások kiinduló bázisául használják. Zebari, aki maga is kurd származású, kijelentette: Irak megérti Törökország jogos félelmeit, és kész a párbeszédre, mert szerinte a probléma tárgyalásos úton megoldható. Ugyanakkor ellenez minden beavatkozást belügyeibe és szuverenitásának mindennemű megsértését.

Béke a tenger alatt

A tenger alatti incidensek elkerülésére megállapodás megkötését javasolta az Egyesült Államoknak az orosz haditengerészeti flotta főparancsnoksága — közölte tegnap Vlagyimir Maszorin főtengernagy, a flotta főparancsnoka. Szemlekörútjának újabb állomásán, a távol-keleti Petropavlovszk-Kamcsatszkij városban Maszorin elmondta, hogy a Barents-tengeren tavaly kis híján összeütközött egy amerikai és egy orosz tengeralattjáró, miközben egymás tevékenységét figyelték. Az orosz fél ezt követően javasolta a megállapodást, ám az amerikai haditengerészeti erők főparancsnoksága ,,egyelőre nem nagyon akarja ezt" — mondta Maszorin újságíróknak. Az orosz főparancsnok beszámolt arról is, hogy az atom-tengeralattjárók számára a Kamcsatkán, a vízfelszíni flotta számára pedig Petropavlovszk-Kamcsatszkijnál, az Avacsai-öbölben létesítenek új támaszpontot néhány éven belül.

Irán lassít

Irán lassított az urándúsításhoz használt berendezések üzembe helyezésének ütemén — erről számolt be tegnap Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója, Mohamed el-Baradei. Nyugati országok gyanúja szerint Irán titokban atomfegyver kifejlesztésén dolgozik. A közelmúltban elítélésüknek adtak hangot amiatt, hogy Teherán az ENSZ követelésével szembeszegülve fokozta nukleáris tevékenységét, és újabb szankciókkal fenyegették meg a perzsa államot.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 652
szavazógép
2007-07-10: Világfigyelő - x:

Magyar Tükör

A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányfő számára páncélozott autót vásárolnak, erről a párt országgyűlési képviselője beszélt. Nyitrai Zsolt közölte: becslések szerint egy 50 millió forint körüli, páncélozott luxusautó beszerzéséről van szó, ami a mai gazdasági helyzetben, amikor az embereket nap mint nap érik a megszorítások, visszás és arcátlan".
2007-07-10: Élő múlt - Sylvester Lajos:

Harcok Háromszék határán

Bodali csapatcsendőr feljegyzései
Bodali Mihály honvédet 1943 karácsonyán újra behívják, és mint tapasztalt katona tartalékos csapatcsendőri beosztást kap. Bikfalvától Kökösig, Illyefalváig és Előpatakig teljesít szolgálatot. Eddigi ismereteink szerint egyedüli élő tanú, aki ezt a kiterjedt határszakaszt Háromszék szovjet—román megszállásának pillanatáig rendszeresen bejárta.