Lassuló infláció

2018. november 14., szerda, Pénz, piac, vállalkozás
A szeptemberben jegyzett 5,03 százalékról októberben 4,3-ra mérséklődött az éves infláció Romániában.
  • Fotó: Romania libera
    Fotó: Romania libera
2017 októberéhez viszonyítva az élelmiszerek 3,73, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 5,27 százalékkal kerültek többe, a szolgáltatások ára 2,73-mal emelkedett – közölte az Országos Statisztikai Intézet. Idén májusban volt a legnagyobb az inflációs ráta, amikor 5,41 százalékot jeyeztek, a legmagasabb értéket 2013 óta, amikor a pénzromlás elérte az 5,65-ös szintet. A Román Nemzeti Bank nem változtatott korábban közölt, évi 3,5 százalékos inflációs előrejelzésén, jövő évi prognózisát azonban 2,7-ről 2,9-re módosította. Az Országos Előrejelzési Bizottság fenntartja 3,5 százalékos inflációs becslését 2018, valamint a 2,8-ast 2019 végére. A szeptemberi volt sorozatban a nyolcadik hónap, amikor az Európai Unió országai közül Romániában jegyezték a legmagasabb inflációs rátát – közölte korábban az Európai Unió statisztikai hivatala.
Hozzászólások
Szavazás
Elégedett-e azzal, ahogyan a TEGA hótalanította Sepsiszentgyörgy utcáit az első havazás után?







eredmények
szavazatok száma 335
szavazógép
2018-11-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

A Pénzmágnes döntősei

Lezajlott a Pénzmágnes – kulcs a gyarapodáshoz című vetélkedő első, online fordulója, amelyre több mint kétszáz középiskolás jelentkezett Erdély-szerte, de kárpátaljai, illetve vajdasági diákok is megmérettették magukat.
2018-11-14: Pénz, piac, vállalkozás - :

Mennyit fizetünk az államnak?

A közép-európai térség országai között Romániában a legmagasabb a fizetések utáni adók aránya – áll az Agerpress által idézett Deloitte Románia által készített elemzésben. A tizenegy közép-európai országban egy ezereurós bruttó fizetés után átlagosan 27 százalék adót kell fizetni.