A nehézségek ellenére abban bízik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hogy sikeres lesz a vasárnapi székely nagygyűlés. Az SZNT sajtószolgálatának közleménye szerint az eseményen áttekintik az elmúlt egy évszázad eseményeit, a székely önrendelkezési törekvések állomásait, és arra is keresik a választ, hogyan lehet a történelmi tanulságokból merítve továbbra is többségi közösségként megvalósítani a szabadság intézményeit Székelyföldön.
„Legyen ez az emlékező nagygyűlés a székelység és a vele szolidaritást vállaló erdélyi magyar közösség olyan egységes megmozdulása, mint öt évvel ezelőtt a székelyek nagy menetelése volt. Emlékezzünk együtt száz év küzdelmeire, (...) és tekintsük át a Székely Nemzeti Tanács újjáalakulása óta eltelt tizenöt évet” – áll a közleményben.
A program szerint elfogadta a meghívást és beszédet mond Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Mezei János, a Magyar Polgári Párt országos választmányának elnöke, Sabin Gherman ismert transzilvanista aktivista, és házigazdaként beszédet mond Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke is. Az eseményen közreműködik a barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület zenekara, a Szekler együttes, Vesztergám Miklós tárogatóművész és Mátis Adrienn ötödik osztályos népdalénekes.
„Ezzel üzenjük meg Bukarestnek és a nagyvilágnak: a székelyek nem mondanak le autonómiaigényükről! Itt az alkalom, legyünk minél többen, akik személyesen kívánunk cselekedni az autonómia megvalósításáért” – zárul a közlemény.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.