AsztaliteniszBálint Bernadett nem jutott főtáblára Fehéroroszországban

2018. november 19., hétfő, Sport

A sepsiszentgyörgyi Bálint Bernadett november 13–18. között a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség challenge-sorozatának fehérorosz állomásán tette próbára magát egyéniben, illetve párosban Leonie Hartbrich oldalán. A 22 éves magyar válogatott versenyzőnek nem alakult a legjobban a viadal, hiszen egyéniben nem sikerült főtáblára jutnia, párosban pedig a nyolcaddöntőben búcsúztak.

  • Fotó:  Magyar Asztalitenisz-Szövetség
    Fotó: Magyar Asztalitenisz-Szövetség

A felnőttek között nem nyertek főtáblás mérkőzést a magyar indulók a minszki challenge-versenyen. Bálint Bernadett a selejtezőben a 10. csoportba került, az első mérkőzése simának ígérkezett, hiszen zsinórban három játszmát nyert, majd orosz ellenfele előbb szépített, majd egyenlíteni tudott, a döntő szettben azonban a háromszéki asztaliteniszező bizonyult jobbnak, így 4–3 arányban diadalmaskodott Daria Csernova felett.

A sepsiszentgyörgyi sportoló a második meccset is jól kezdte, az első játszmát megnyerte, a folytatásban viszont a dél-koreai versenyző akarata érvényesült, aki sorozatban négy szettet is megnyert, így Kim Jinhye 4–1 arányú győzelmet ünnepelhetett. Az orosz és a dél-koreai mérkőzésén előbbi került ki győztesen (4–2), a körbeverésből pedig a magyar játékos jött ki a legrosszabbul, így harmadik lett a csoportban.

A Bálint Bernadett–Leonie Hart­brich páros kiemeltként a tizenhatos főtáblán kezdett, ám a nyolcaddöntőben a Lee Sobong–Yu Sora kettőssel szemben 3–0 arányban alulmaradtak, a dél-koreai versenyzők pedig a negyeddöntőben folytathatták.

„Számomra ez volt 2018-ban az utolsó nemzetközi verseny, és sajnálom, hogy nem sikerült jobb eredményeket elérnem. A csoportban egy mérkőzést nyertem és egyet elveszítettem, így nem jutottam főtáblára. Ezúttal párosban sem termett babér számunkra, mert a nyolcaddöntőben kikaptunk egy dél-koreai párostól. Januárban a budapesti World Tour-viadalon teszem próbára magam, azonban előtte több mérkőzésem lesz a magyar pontvadászatban, decemberben pedig a Top 12-bajnokságon ragadok ütőt” – nyilatkozta a háromszéki asztaliteniszező.

Eredmények, Challenge Bel­goss­trakh Belarus Open: * egyéni: Bálint Bernadett–Kim Jinhye (dél-koreai) 1:4, Bálint Bernadett–Daria Csernova (orosz) 4:3 * páros: Bálint Bernadett, Leonie Hartbrich–Lee Sobong, Yu Sora (dél-koreai) 0–3. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az Ilie Bolojan által bejelentett megszorításokról?








eredmények
szavazatok száma 1150
szavazógép
2018-11-19: Sport - Miska Brigitta:

A háromszéki futsalos szerint megtiszteltetés a magyar válogatottat képviselni (Teremlabdarúgás)

A mikóújfalusi Miklós Tamás behívót kapott a felnőtt magyar teremlabdarúgó-válogatottba. Az FK Székelyudvarhely 25 éves játékosa októberben a horvátországi Porečben szervezett ötcsapatos nemzetközi tornán mutatkozott be piros-fehér-zöldben. Az első mérkőzésen, Bosznia-Hercegovina ellen kezdőként lépett pályára, és ő szerezte a magyarok ötödik gólját. A háromszéki sportoló a Sepsi Futsal csapatával 2013-ban ezüstérmet nyert a román élvonalbeli bajnokságban, majd az FK együttesével 2014-ben egy ezüst-, 2015-ben egy bronzérmet szerzett.
2018-11-19: Sport - :

Incze Kriszta ötödik (Birkózás, U23-as világbajnokság)

Incze Kriszta, a Sepsiszentgyörgyi MSC sportolója az ötödik helyen fejezte be a bukaresti U23-as birkózó-világbajnokságot, miután a roppant erős mezőnyű 62 kg-os súlycsoportban bronzmeccset veszített a mongol Gantuya Enkhbat ellen. Szép volt így is, és gratulálunk, Kriszta! A hazai rendezésű világverseny női viadalában 29 ország 162 birkózója próbált szerencsét.